Nem pihent sokat Biden, beindult a rendeletekkel

Jerez J. Gyula

Már beleszámítanak a választási körzetek lélekszámába az illegálisok.

Joe Biden amerikai elnök fél tucat rendeletet írt alá szerdán az elődje, Donald Trump által hozott néhány szigorú bevándorlási intézkedés megváltoztatására, szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy hónapokba vagy még hosszabb időbe telhet az elmúlt négy évben bevezetett korlátozások lebontása – közölte a hirado.hu az MTI-re hivatkozva.

A szerdán beiktatott demokrata párti elnök egy bevándorlási törvényt is beterjeszt a törvényhozás elé, amely lehetőséget teremtene az állampolgárság sokéves távlatban való megszerzésére az Egyesült Államokban jogellenesen tartózkodó bevándorlók milliói számára. Jen Psaki elnöki szóvivő a sajtónak megerősítette, hogy a Fehér Házban ünnepélyesen aláírt rendeletek között szerepel

a 13, többségében muszlim lakosságú és afrikai ország állampolgáraival szemben érvényben lévő beutazási tilalom azonnali feloldása,
az amerikai-mexikói határfal építkezésének leállítása, valamint Trump azon rendeletének érvénytelenítése, amely megtiltaná az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodóknak a kongresszusi választási körzetek lélekszámába való beszámítását.

Biden aláírt egy olyan feljegyzést is, amely utasítja a belbiztonsági minisztériumot és az igazságügyi minisztert a gyerekként az Egyesült Államokba került illegális bevándorlókat a kitoloncolástól védő DACA-program folytatására, továbbá megsemmisítette Trumpnak azt az elnöki rendeletét, amely a belföldi bevándorlásügyi eljárások szigorítását írta elő.

Örül a céges világ

A Reuters hírügynökség jelentése szerint üzleti körök és bevándorlási ügyvédek üdvözölték Biden döntését Trump beutazási tilalmának azonnali feloldásáról. Myron Brilliant, az amerikai Kereskedelmi Kamara egyik vezetője azt mondta, hogy a tilalom nem volt összhangban az amerikai értékekkel, és eltörlése segíteni fog az ország szavahihetőségének helyreállításában. 2017 decembere óta, amikor a tilalom módosított változatát jóváhagyta a legfelsőbb bíróság, mintegy 40 ezer embernek az Egyesült Államokba való belépését akadályozták meg erre hivatkozva az amerikai külügyminisztérium adatai szerint.


Biden azt tervezi, hogy január 29-én további elnöki rendeleteket ad ki egyebek közt a menedékjogi eljárások megerősítéséről és egy különleges csoport megalakításáról az előző elnök határpolitikája következtében szétszakított családok újraegyesítése érdekében – derül ki egy törvényhozókkal megosztott feljegyzésből, amely a Reuters birtokába került.

A felsorolt elnöki rendeletek megvalósítása a hírügynökség szerint könnyebbnek ígérkezik, mint a kongresszussal elfogadtatni Biden nagyravágyó bevándorlási törvényének tervezetét. Ez utóbbi nyolcéves folyamatot alakítana ki az állampolgárság megszerzésére az országban illegálisan tartózkodó mintegy 11 millió bevándorló nagy része számára – derül ki abból a tájékoztató iratból, amelyet a Fehér Ház tisztségviselői kedden osztottak ki a sajtó képviselőinek.

A programra jelentkezni jogosult, idén január 1-jén már az országban tartózkodó és bizonyos további feltételeknek megfelelő bevándorlók öt évre szóló ideiglenes státuszhoz jutnának, amelynek leteltével zöldkártyát, azaz állandó tartózkodási engedélyt kapnának, s további három év elteltével folyamodhatnának állampolgárságért – mondták el tisztségviselők. A várakozási idő rövidebb lenne a DACA program jogosultjai továbbá az Egyesült Államokban ideiglenes védett státuszt (TPS) élvezők számára. Hivatali ideje alatt Trump elnök mindkét programot megpróbálta felszámolni.

A tervezett bevándorlási törvény elfogadtatása azonban rendkívül nehéznek bizonyulhat a demokraták szűk képviselőházi többsége és a teljesen kiegyensúlyozott szenátusi erőviszonyok közepette – jegyezte meg a Reuters.

WHO, klímaegyezmény: pipa

Rendeletet írt alá Joe Biden új amerikai elnök az Egyesült Államok párizsi klímaegyezményhez való visszatéréséről szerdán a Fehér Ház átvétele után tett egyik első lépéseként, megsemmisítve ezzel republikánus elődje, Donald Trump egyik legsúlyosabb döntését.

Trump, aki kezdettől hevesen állást foglalt a világ 195 országa által 2015-ben aláírt globális egyezmény ellen, 2019-ben értesítette az ENSZ-t az Egyesült Államok kilépési szándékáról, és hivatalosan tavaly novemberben vonta ki országát az egyezményből. A volt elnök számos környezetvédelmi szabályozást enyhített országában is. Biden egyik fő kampányígérete volt, hogy kormányzása első napján visszalépteti Amerikát a párizsi klímaegyezménybe. „Arra készülünk, hogy úgy vegyük fel a harcot a klímaváltozással szemben, ahogy eddig még nem tettük” – jelentette ki a demokrata párti elnök, mielőtt az Ovális irodában aláírta a rendeletet.

António Guterres ENSZ-főtitkár szinte azonnal üdvözölte Biden döntését, rámutatva, hogy ezzel immár a Föld karbonszennyezésének kétharmadát kibocsátó országok tettek ígéretet a karbonsemlegesség elérésére. Washington visszatérése az egyezményhez 30 nappal azután léphet érvénybe, hogy Biden levélben értesíti erről a világszervezetet – mondta el Alex Saier ENSZ-szóvivő. Üdvözölte a lépést Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is. Az újbóli csatlakozás a szén-dioxid-kibocsátás tíz éven belüli 40-50 százalékos csökkentésének pályájára állítja az Egyesült Államokat.

Biden szerdán aláírt más olyan rendeleteket is, amelyek fokozatosan semmissé tehetik a Trump-kormány visszalépéseit a klímavédelem területén. Ideiglenes moratóriumot rendelt el az Alaszkai Természetvédelmi Rezervátum területén nemrég engedélyezett kőolaj- és földgázkitermelési fejlesztésekre, utasította a szövetségi hatóságokat, hogy vizsgálják meg szigorúbb üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási szabványok bevezetését, és hozzálátott az Egyesült Államok és Kanada között épülő Keystone XL kőolaj- és gázvezeték vitatott tervére Trump által kiadott engedély visszavonásához.

Az AP szerint visszatér a WHO-ba is az Egyesült Államok, ezt maga Anthony Faucci jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón is.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek