Alapi István: „Sokféle zenével foglalkozom”
A neved összeforrt az Eddával, de hogyan vezetett az út odáig?
Hírek, információk a köz- és kulturális életben
A neved összeforrt az Eddával, de hogyan vezetett az út odáig?
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól.
A 77 évesen elhunyt Benkő László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész úttörője volt a hazai szintetizátoros zenének, és végigkísérte a magyar rocktörténet első hat évtizedét.
Az átlagár egy négyzetméterre vetítve a téglalakásoknál 2866 forint, a paneleknél pedig 2280 forint, előbbi 2,5 százalékkal, utóbbi pedig 10 százalékkal esett vissza a nyáron tapasztalt értékekhez viszonyítva.
Frank Herbert világhírű, Hugo- és Nebula díjas regényét jövőre képregény formájában olvashatjuk.
Bihari György 1988 óta dolgozott teljes állású műfordítóként, pályafutása során több mint 100 művet ültetett át magyar nyelvre.
Az új lakások számának növekedését a még 5 százalékos áfával vásárolt otthonok használatbavételének tulajdonítják, a tervezett építkezések csökkenését pedig a kedvezményes kulcs kifutásával magyarázzák
Olvasásra ajánlott! Koncz Csilla, Mélymerülők kisregényét. Kiadó, Madách Egyesület, 2020, 95 oldal, ISBN: 9788089833122
A könyvhöz egy tizenhat számos válogatás CD is járt 2017-ben, rajta számos különlegességgel: Neurotic-dal (az Adj gázt) először került hivatalosan kiadott lemezre.
Hétvégére ezúttal a Dűne című könyvet ajánljuk olvasóink figyelmébe, amely nem egy könnyed olvasmány, de annál izgalmasabb élményt nyújt.