Az egykori NOX együttes népszerű énekesnője a közelmúltban NOXTALGIA címmel adott koncertet a miskolci Művészetek Házában. Interjúnk a fellépése előtt készült.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Mikor jártál utoljára Miskolcon?
Péter Szabó Szilvia: Bulizni nem olyan régen, van itteni kötődésünk. Aki a legutóbbi videóklipünket készítette, ő is miskolci. Szeretem ezt a várost. Nagyon jó itt koncertezni, imádok itt fellépni, mert fantasztikus a miskolci közönség. Olyan koncertek kötnek ide, amikre szívesen emlékszem vissza – mind a várturné, mind a „Ragyogás” turné kapcsán –, és hát buliztunk itt jó párszor. Nagyon vártam a mai koncertet, mert gyönyörű ez a terem, ahol fellépünk.
– Mit hallhat most a közönség?
– A ma esti műsor különlegesre sikeredett. NOXTALGIA a neve, ami szerintem sok mindent elárul. NOX-dalokat idézünk fel; kicsit újragondolva, művészibb formában hallhatják a rajongók ezeket a slágereket. Egyik korábbi időszakunkban, a „Csendes” koncertünk utáni „Ha én rózsa volnék” turné során volt hasonló hangulat és miliő. A mostani műsorban a színházat próbáltuk keverni a koncerttel, ebből kifolyólag nagyon sokat fogok mesélni a régmúltról, a NOX-ról, hogy mi is volt ez, és milyen is volt ez valójában.
– Csak NOX-számokat énekelsz ma este? Saját lemezed is van…
– Igen, ezek csak NOX-dalok. Egy koncerten vagyunk túl, Békéscsabán jártunk, és fantasztikus volt. A nézők imádták! Az mindig nagyon különleges és csodálatos érzés egy előadónak, amikor saját koncertet ad, ahol saját közönsége van, és olyan emberek jönnek el, akik tényleg arra kíváncsiak, amit egy előadó nyújtani tud.
– Unplugged koncertnek van hirdetve. Hat zenésszel érkeztél, ugye?
– Igen. Az unplugged azt jelenti, hogy elektromosság nélküli; a zenéhez semmilyen hang, effekt nem jön gépről. Szoktunk rajta mosolyogni, mert az akusztik vagy unplugged elnevezés már akkor megdől, amikor bedugjuk a mikrofont.
– Mi alapján válogattad a dalokat? Ezek a te kedvenceid vagy a közönségé?
– Igazából is-is. Amik régen nagy slágerek voltak, és a közönség imádja, azok természetesen helyet kaptak a műsorban, de sok olyan dal is felcsendül, ami hosszú évek óta nem volt színpadon hallható.
– Tizenegy helyszínen adjátok majd elő?
– Igen, ez egy turnésorozat vidéki városokban. Budapest azért nem került bele, mert Gödöllőre megyünk, az meg már majdnem Pest. Amikor meghirdettük ezt a tizenegy koncertet, mindenhol gyorsan elfogytak a jegyek, de ott a leghamarabb. Egy hét alatt teltház lett! Nagyon örülök ennek a turnénak, klassz lesz.
– Sok mindent le lehet mérni ezzel a körúttal. Mennyire emlékeznek még az emberek a NOX-ra, mekkora lenne rá az igény?
– Bizony, és legfőképpen, hogy mennyire érzik jól magukat a koncerten, akik eljönnek.
– Bő tíz éve nincs NOX. Lehetne folytatni? A búcsúkoncerttel még a mai napig adós a zenekar a közönségnek…
– Nem tudom, talán. Nagyon sok mindenről beszélgettünk, nagyon sok minden van a vágyálmok között. Hogy ebből mit sikerül megvalósítani és mit nem, azt a jövő tartogatja.
– Látsz arra esélyt, hogy a NOX a régi felállásban még koncertezzen?
– Én azt mondom: soha ne mondd, hogy soha! Nagyon szeretnénk, de több tényezős a történet. Sok mindentől függ.
– Nagy Tamás hogy áll hozzá? Ketten voltatok a NOX arca…
– Tomi szeretné, nagyon hiányzik neki is.
– A népzene iránti szereteted honnan ered? Olyan természetesen énekled a népdalokat…
– Vidéki lány vagyok, talán ebből. Néptáncoltam is sokáig Akartam érettségizni énekből, de az énektanár nénim közölte, hogy „tucathangom” van, és ezzel soha nem fogok semmit kezdeni. Én meg mondtam, hogy szerintem igen. Akkor már aláírt szerződésem volt az Universal Music Hungarynél.
– Mielőtt a NOX-ban kezdtél énekelni, volt egy zenekarod, az Equinox…
– Igen, egy kis formáció. Nem nagyon tudom meghatározni a stílusát, popzenét játszottunk.
– Amikor megalakítottátok a NOX-ot, mi alapján határoztátok meg az arculatát?
– Igazából nem voltak paraméterek. Elkezdtünk dolgozni és kialakult magától. Akkoriban zászlósnak számítottunk ezen a téren, mert a magyar népzenéhez nem nagyon mertek hozzányúlni. Senki nem foglalkozott vele, senki nem csinálta, azóta viszont már mindenben, még a rap zenében is hegedű van, de amikor mi elkezdtük, akkor még nem volt mindennapos.
– A dizájn, amit kiépítettek a dalok köré, az igényes koreográfia, látványos ruhák, show elemek, amiket a színpadon láttunk, mennyi ember munkája volt?
– Hatalmas stábbal, nyolcvan-kilencven emberrel dolgoztunk. Persze óriási volt a felelősség is, mert rengeteg személyt tartottunk el – ezt a szó pozitív értelmében mondom –, nagyon sok ember dolgozott mögöttünk.
– Van kedvenc korszakod a NOX-ból?
– Igen, a 2005-ös év. Az volt a legszebb időszaka a zenekarnak.
– Mit adott neked a NOX?
– Mindent. Nekem az volt az életem, csak aztán úgy hozta a sors, hogy összedőlt minden. De szerintem nagyon sok ember életében történt már ilyesmi.
– Tíz év kimaradt az együttes létét illetően, de lehetne még folytatni?
– Szerintem nincs olyan, amit nem lehet folytatni.
– Mesélj picit a terveidről! Min dolgozol?
– Most készült el egy új dal videóval, a Két világ közt című, amit rádióban is lehet hallani, és a NOXTALGIA égisze alatt fog az egész év telni. Sokan kérdezik a youtube-os videóblogot, hogy fog-e folytatódni, mert szeretik, de az ennyi volt. Hat részben végigvettük az összes korszakot, és mindenről beszéltünk, ami fontos.
– Hol tudnak tájékozódni a rajongóid a fellépéseidről?
– Infókat a hivatalos Facebook oldalamon találnak majd mindenről.
(Főcímfotó: Bognár Bogi)
