Rendhagyó Hamlet-előadást tűzött műsorra az Aradi Kamaraszínház: az amerikai John Blondell rendezése aradi, szegedi és resicabányai színészek előadásában látható – közölte hétfőn az MTI-vel az aradi teátrum.
Mint írták, a december 16-án 20 órától az aradi Bábszínházban látható előadáson Shakespeare Hamletje “avantgárd klasszikusként” elevenedik meg a színpadon.
A dráma magyar, román és angol nyelven játszódik, magyar és román anyanyelvű színészekkel Aradról, Szegedről és Resicabányáról. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a Szegedi Pinceszínház és a resicabányai Nyugati Színház közös produkciója.
“Ez az előadás a Hamlet dekonstrukciója, amelyben a jelenetek nem feltétlenül a megszokott sorrendben következnek egymás után, illetve egyes részek az eredeti kontextusból kiemelve jelennek meg” – közölte a színház.
Az előadás rendezője John Blondell, a kaliforniai Santa Barbarában működő Lit Moon Theatre alapító művészeti igazgatója, a színházművészet professzora a Santa Barbara-i Westmont College-ban. Az amerikai rendező a veronai Shakespeare Fringe Fesztivál társalapítója is. Több mint száz produkciót rendezett az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában, és 14 Shakespeare-előadást vitt színre.
A leírás szerint az Aradi Kamaraszínház felkérésére készülő Hamletben négy színész és egy zenész segítségével kap új érzelmi súlyokat az ismert darab. A megrázó szembeállítások révén Shakespeare páratlan nyelvezete frissként hat – írta a teátrum.
Élő a zene is, Borsos Pál több hangszeren kíséri végig a történést és a szereplőket. Az előadás zeneszerzője a szintén amerikai James Connolly.
A női szerepeket Tapasztó Alexandra játssza, partnerei Balog József és Varga Bálint a Szegedi Pinceszínházból és Claudiu Gabor, a resicabányai Nyugati Színháztól.
Forrás: MTI/ Pap Melinda
Nyitókép: Illusztráció – Az Aradi Kamaraszínház III. Richárd c. előadása (Fotó: Ida Jusztina)
Kövessen minket a Facebookon is!