Rendkívüli állapot, árvízvédelmi készültség volt Bősön

Bősön harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek ki vasárnap koraeste a hirtelen lezúduló csapadék miatt. Országszerte 115-ször riasztották a tűzoltókat vasárnap, legtöbbször a Dunaszerdahelyi járásba.

A riasztások 99 százalékában a felgyülemlett vizet kellett kiszivattyúzni a tűzoltóknak. Nagyszombat megyében volt a legtöbb riasztás, a dunaszerdahelyi járásbeli városokban, Dunaszerdahelyen, Somorján és Bősön volt leginkább szükség a tűzoltók segítségére. Lelkes István a Dunaszerdahelyi Járási parancsnokság igazgatója lapunknak elmondta, hogy valamennyi egységüket bevetették, a hivatásos tűzoltók mellett az önkéntesek is sokat segítettek. „Szinte az összes műszaki felszerelésünket bevetettük, erősítést is hívtunk, mert sok riasztás volt. Volt olyan pince, ahol másfél, kétmétres víz állt, nagyon gyorsan rengeteg csapadék hullott le.” – közölte Lelkes István

Bősön 100 milliméter eső hullott le néhány óra alatt, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet jelentése szerint. „Éjszaka letakarítottuk az utcákat, saját szivattyúink is vannak, így mi is pumpáltuk a vizet. Egy idő után azonban a csatorna is felmondta a szolgálatot, rövid áramszünet is volt” – sorolta a bajokat Fenes Iván polgármester. „Ilyenkor az is gond, hogy sokan a csatornahálózatba vezetik a szennyvizet. Hiányoznak a vízelvezető árkok, de ezek kiépítése nem kis költség, csak támogatásból tudnánk megújítani” – közölte Bős polgármestere hozzátéve, hogy legalább 10 éve nem láttak ekkora esőt. „Jó, ha van otthon mindenkinek szivattyúja, és 25 méter slagja” – jegyezte meg Fenes Iván.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek