Seres Ildikó színésznő: „Kiváló mesterek tanítottak a zenés műfajra”

Vona Ildikó

Pachmann Péter televíziós műsorvezető Lillafüreden forgatott klipjének egyik szereplőjével, a Miskolci Nemzeti Színház primadonnájával a forgatás után beszélgettünk.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Pachmann Péter Lillafüreden készített videójában Te vagy az egyik szereplő. Honnan jött a közös munka ötlete?

Seres Ildikó: Pachmann Péterrel márciusban ismerkedtem meg az Edelényi Kastélyban, a Rotary Club Miskolci Angyalok nőnapi rendezvényén, ahol különböző szakmákban sikeres nők beszéltek pályájuk fényes és árnyékos oldaláról. Ő volt a házigazda, én pedig az egyik előadó.  Ennek a találkozásnak köszönhető a felkérés. Pachmann Péter „bakancslistás” álma volt egy videoklip rendezése. Alföldi Miklós és Pálfalvy Attila „Nem hittél bennem” című dalát ő maga énekli, és mivel a varázslatos Palotaszálló volt a forgatás helyszíne, miskolci színészeket választott a klip szereplőinek. A gyermekkorban induló szerelmi történetben Gáspár Tibor a partnerem, a fiatalabb felnőtt énünket Harsányi Attila és Jambrik Boglárka személyesítik meg.

Gáspár Tiborral a Hello Dolly! című musicalt beharangozó poszteren (Fotó: Miskolci Nemzeti Színház)

– Mindenki tevékeny, nyüzsgős művésznőnek ismer. Hogyan telt a karantén alatti időszak?

– Húsz éve minden tavaszom nagyon sűrű, hiszen a színházi előadásaim, próbáim mellett a Bartók Plusz Operafesztivál kísérő programjait ekkor állítom össze. Mindez most elmaradt, de azért egyáltalán nem volt eseménytelen időszak. A színház épülete ugyan bezárt, de zoomon tartottuk a kapcsolatot. Voltak szövegösszemondó és elemző próbák. Több karantén-videóban is közreműködtem, verseket, meséket, tankönyveket olvastam fel. Nagyon sokat ültem a számítógép előtt. Mivel életem fontos része a tanítás, a digitális oktatás nekem is rengeteg feladatot adott. Több tárgyat is tanítok – ének-zenét, dráma- és színjátékot, kreatív zenét, színészmesterséget, művészettörténetet. Négy osztályom van a Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatán, és két tánctagozatos évfolyamom a Konziban. (Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium – a szerk.).

–  Könnyen ráálltál a digitális oktatásra?

– Az első pánik után készítettem egy felmérést, amelyben a diákok névtelenül arra válaszoltak, rendelkeznek-e egyáltalán megfelelő technikai háttérrel a digitális oktatáshoz. Hányan kell osztozzanak egy gépen, van-e saját szobájuk, ahol háborítatlanul tanulhatnak stb. Fel kellett mérnem a terepet, hogy tudjam, mit várhatok el tőlük. Csak utána következhetett a tananyag kigondolása, megtervezése.

– Mennyire lett sikeres? Például ének-zenét nem igazán lehet online tanítani…

– Megpróbáltam olyan feladatokat adni a diákoknak, amik hasznosak számukra, de nem túl megterhelőek. Például színházi- és koncertfelvételeket, filmeket néztek és rövid beszámolókat, elemzéseket írtak a látottakról. Sok ötletet merítettem az „Online zeneoktatás művészeti és zeneiskolákban” tanácsadó fórum tagjainak önzetlen megosztásaiból is. Voltak persze rossz napjaim. Amikor elkeseredtem, Várkonyi Judit karanténsuli paródiáival vigasztalódtam.

– Tanítani hogyan kezdtél el?

– Tulajdonképpen előbb volt a tanítás, mint a színház, ugyanis az első diplomámat magánének szakos tanárként szereztem Győrben. A Zeneművészeti Főiskolán az Operettszínház primadonnája, Kovács Brigitta volt a főtárgy tanárom, ő „fertőzött meg”. Friss diplomásként az ő hatására jelentkeztem meghallgatásra a Győri Kisfaludy Színházba, ahol aztán öt évet töltöttem és olyan kiváló szakemberek tanítottak a zenés színház alapjaira, mint Bor József igazgató-főrendező, Somoss Zsuzsa koreográfus és Csala Benedek karmester.

– Ott már jöttek szerepek is, ugye?

– A kórusban kezdtem. Az első évben megtanultam a teljes repertoárt, és hogy milyen is a színházi lét. A következő évadtól aztán már jöttek a szerepek is. A Kecskeméti Katona József Színházba pedig már primadonnaként szerződtem, Lendvay Ferenc hívására. Négy csodás kecskeméti évad után Hegyi Árpád Jutocsa csábított át a Miskolci Nemzeti Színházba. Az első premierem egy prózai főszerep volt az Acélmagnóliákban, de közben már beálltam a Csárdáskirálynő címszerepébe, így tulajdonképpen Szilviaként léptem először 1992-ben a miskolci közönség elé. Ősszel volt még egy dupla bemutatóm, Bor József rendezésében a Cirkuszhercegnő, amit többek között azért is imádtam, mert felváltva játszottam benne a primadonna és a szubrett szerepet.

– Az első saját rendezésig hogyan vezetett az utad?

– A tanítással, ill. a félévi vizsgák rendezésével kezdődött. A Miskolci Nemzeti Színház színi tanodája 1993-2000 működött. Tíz évvel a diploma megszerzése után így végre tanítottam – hangképzést és zenés színészmesterséget. Aztán elvégeztem a Színművészeti Egyetemen a drámapedagógia szakot, ahol rendezést is tanultunk. A Miskolci Páholy Party estjeinek rendezése is jó ujjgyakorlat volt, amit szintén hosszú éveken át csináltam.  Az Ágacska című zenés mesejáték volt életem első hivatalos kőszínházi rendezése, amit aztán még sok meseelőadás és néhány zenés játék, kamaramusical követett.

– Miskolcon maradtál. Mi fogott meg ebben a városban, színházban?

– Volt egy időszak az Elisabeth musical sikere után, amikor pár évig vendégként játszottam az Operettszínházban. Aztán egy nap Kerényi Miklós Gábor, az Operett akkori direktora választás elé állított: Miskolc vagy Budapest? Nem volt könnyű döntés, hiszen korábban, mint minden primadonna, vágytam a nagynevű Operettszínházba… De Miskolc befogadott, az otthonom lett. És itthon akkoriban minden műfajban (operettben, operában, musicalben, prózában) remek szerepeket játszottam. Több művészeti iskolában is tanítottam, szinkronizáltam és rendeztem. Nem is beszélve a Bartók Plusz Operafesztiválról, ami rendkívül fontos része volt már akkor is az életemnek! Így hát úgy tekintettem az Operettszínházra, mint egy csodás, izgalmas kalandra, amiért azért az ember nem rúgja fel a házasságát…

Urbán Nagy Róberttel a Hoffmann meséi című operában (Fotó: Miskolci Nemzeti Színház)

–  Ez az első év, amikor elmaradt a teljes fesztivál. Mennyire viselt meg?

– Teljesen bele vagyok betegedve. Minden nap arra gondoltam, most éppen mit csinálnék.  Állandóan az eget néztem, és amikor esett, azzal vigasztaltam magam, hogy ezt a programot most elmosta volna az eső. Elég csapadékos volt az idei június.

– Te állítod össze a külső programokat?

– Igen. A kísérő programok művészeti vezetőjeként az a dolgom, hogy népszerűsítsem az opera műfaját, és színvonalas utcai programok szervezésével fesztiválhangulatot teremtsek Miskolc utcáin, terein. Természetesen a fesztivál stábnak is mindig vannak ötletei. A népszerű „Ezrek operája” sorozat beavatói, vagy a Fesztiválízelítő nyitókoncertek például Kesselyák Gergely fesztiváligazgató „találmányai”. Húsz éve a fesztivál alapítói, Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely és Müller Péter Sziámi előlegeztek nekem bizalmat. Úgy gondolták, komolyzenei tanulmányaim, színházi tapasztalataim, zenei ízlésem, szervező és kommunikációs készségem alkalmassá tesznek erre a feladatra. Hálás vagyok ezért a bizalomért. Rendkívül sokrétű ez a munka és én imádom minden részét. A megálmodástól a költségvetés tervezésén, a programok szervezésén és egyeztetésén keresztül, a szerződések megírásáig. Aztán eljön a várva várt júniusi péntek délután, és a Nyitóparádét követően tíz napig a kísérő programok háziasszonyaként fogadom a fellépőket, konferálom a műsorokat, vagy egy váratlan zápor után én is törölgettem a nézőtéri székeket. Fontosnak tartom, hogy a miskolci művészek is kapjanak fellépési lehetőséget, de minden évben sok országosan elismert énekest, zenészt meghívunk. Rengeteg csodálatos művésszel dolgoztam a 19 év alatt.

– Lesz még Bartók Plusz Operafesztivál, ugye?

– Remélem! Sajnos ez abszolút pénzfüggő. Az opera egyébként is egy drága műfaj, komoly anyagi háttér kell hozzá. Bár a külső programok költsége csak töredéke a fesztivál teljes költségének, de főprogram nélkül, nincs kísérő program. Egy rangos fesztivált alaposan elő kell készíteni. Sok idő, sok tárgyalás, egyeztetés, logisztika. Tervezni, felelősséggel felkérni bárkit is csak akkor lehet, ha a fesztivál időben tudja, mennyiből gazdálkodhat. A főprogramok egyik legfontosabb eleme minden évben a rendkívül népszerű „Ezrek operája”. Különböző országokból érkező vendégművészek hoznak létre Miskolcon egy különleges előadást, ami rendkívül sok szervezéssel jár. Úgy hiszem, az Operafesztivál létéért nem kell aggódni, viszont a pénzügyi bizonytalanságok megnehezítik a jövőjét.

– A pályád során elénekelted a legnagyobb szerepeket. Maradt még, amit szerettél volna, de nem jött össze?

– Az operettek java tényleg megvolt, van, ami többször is. Kedvenceim a Maya, a Csárdáskirálynő és a Cigánybáró primadonna szerepei voltak. Talán egy-kettő maradt ki, amit szívesen eljátszottam volna, az egyik a Sybill, a másik a Bál a Savoyban. Tangolita szerepe volt az egyik szerepajánlat, amikor le akartak szerződtetni az Operettszínházba. Musicalek tekintetében sok szép feladat megtalált (Cabaret, Mária evangéliuma, Elisabeth, West Side story, Egy kis éji zene), de több olyan is akad, ami elment mellettem. Igaz, elég későn találkoztam ezzel a műfajjal, mivel a pályám elején még nem volt ennyire divatban a musical.

Pachmann Péterrel klipforgatás közben, Lillafüreden (Fotó: Seres Ildikó Facebook oldala)

– Újra beindult a munka a színházban, milyen tervekkel nézel a jövő elé?

– A Szerelmes Shakespeare, a Hamupipőke és a Szentivánéji álom című darabokban fogok játszani az augusztus közepén induló új évadban. A pandémia miatt elmaradt Ördögök előadásokat is pótoljuk majd. Folytatom a tanítást a Zrínyi Gimnázium dráma tagozatán, a Bartók szakgimnáziumban pedig a tánctagozatos diákok mellett magánénekes növendékeim is lesznek, akiknek beszédtechnika és színpadi gyakorlat órákat tartok majd. És remélem, hogy jövő júniusban megünnepelhetjük a Bartók Plusz Operafesztivál elmaradt 20. születésnapját.

(Kiemelt kép: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)


Hasonló cikkek