Székely Csaba Erdélyben élő magyar drámaíró. Műveivel a közönség rendszeresen találkozhat a színpadokon. A Radnóti Színházban bemutatott 10 című darabja az idei POSZTról négy díjat is elhozott.
Marosi Katalin /PannonHírnök: Mesélj magadról! Mikor döntötted el, hogy a drámákkal fogsz foglalkozni? Mi az, ami ezen az úton tart? Miben tartod a drámák és a színházak világát a legkézenfekvőbb közléseszköznek?
Székely Csaba: Tíz évvel ezelőtt fordultam a dráma felé. Azelőtt sok műfajt kipróbáltam, és bár abban biztos voltam, hogy írni akarok és írásból megélni, azt nem tudtam, hogy pontosan mi az én utam és milyen műfajban kéne írnom. Aztán rátaláltam a drámaírásra, és hamar kiderült, hogy nekem való. Éppen ez tart ezen az úton: hogy a dráma megy a legjobban, a legkönnyebben, ezt csinálom a legnagyobb örömmel, és ezen keresztül tudom a legjobban kifejezni, amit szeretnék. Szeretem például, sok egyéb mellett, a színház direktségét. Hogy azonnal hat, és azonnal látod is a kiváltott reakciót.
– Véleményed szerint mi tesz élővé egy szöveget? Miképp határoznád meg, az olvasó hol találja meg a drámáidban a szövegek lelkét?
– Ha nem hazudik. Ha a szereplő igazi mondatokat mond, igazi érzéseket fejez ki, és azért teszi ezt, mert így következik a karakteréből, nem pedig azért, mert az író ráerőltette. Szerintem a lélek az olvasóban van, nem a szövegben. A szövegben azt hiszem, a befogadó inkább felfedez valamit, ami az ő lelkével összecseng.
– Mi az, amit általában leginkább el akarsz mondani a közönségnek? Inkább az olvasóknak, vagy inkább a színházi nézőknek szeretnél üzenni a soraiddal?
– Igazából nem akarok üzenni semmit. Csak szeretek rávilágítani témákra, amelyekről szerintem érdemes beszélni, és megmutatni, hogy milyen a világ, vagy milyen volt és milyen lehetne. Tulajdonképpen egy utazást kínálok a közönségnek, és reménykedem abban, hogy aki velem tart, az jól érzi magát az utazás során, és gazdagabban tér haza. Mindenképpen a színházi nézőnek szólok. Nem látom sok értelmét annak, ha olvassák a darabjaimat. Azt szeretem, ha inkább megnézik színházban.
– Milyen mértékben jelenik meg saját környezeted a darabjaidban? Akár a téged körülvevő emberek, akár a térbeli környezeted.
– Sok minden inspirálhat, így a környezetem is. Természetesen arról a legkönnyebb írni, amit a legjobban ismerünk. A városunk, a rokonaink, ismerőseink. Mindenkinek az életében vannak fura alakok, akikből érdekes karaktereket lehet gyúrni. Vannak szívjólélek vagy akár rosszindulatú ismerőseink, akiknek a tulajdonságait felhasználhatjuk egy-egy jelenetben. De ez inkább csak a korai darabjaimra volt jellemző, most már íróilag nem nagyon táplálkozom másokból.
– Összetett folyamat, míg egy szöveg eljut a színpadig. Mi az, amit a legjobban szeretsz ebben a folyamatban?
– Mindig azt szeretem, amikor létrejön valami. Először, amikor megteremtődik és benépesül a világ, amit létrehozok a történetem számára, aztán pedig ahogy mindez a színpadon újra létrejön, de teljesen másképp. Ezek az alkotó-teremtő mozzanatok a kedvenceim.
– A 2019-es POSZT versenyprogramjába került a 10 című darabod a Radnóti színház prezentálásában. Miképp élted meg ezt? Mit kell tudni az előadásról? Miképp formálnád a nézők hozzáállását, ha lehetőséged nyílna szólni hozzájuk néhány szót közvetlenül a darab megtekintése előtt?
– Ez az előadás egy nagyszerű csapatmunka eredménye, sok tehetséges ember adta bele szívét-lelkét, és mindenki szerette, amit csinált. Azt hiszem, ez az, ami látszik a végeredményen is: az előadás fogadtatásán, majd a POSZT-ra történő beválogatásán, és a díjakon, amelyeket odaítéltek neki. Szóval ez egy olyan alkotás, ami szeretettel és örömmel készült, és azt hiszem, ennyit elég tudni, mielőtt valaki beülne megnézni.
– Mit tervezel a jövőre? Milyen előadásokat láthat tőled legközelebb a nézőközönség, és mely színházakban? Lehet tudni már információkat a következő évadról?
– Most lesz a bemutatója a budapesti Spirit Színházban az Öröm és boldogság című darabomnak, ősszel pedig a Rózsavölgyi Szalonban a Semmit se bánok kerül színpadra. Utóbbit Bukarestben is bemutatják, Milánóban is játszani fogják, Barcelonában pedig felolvasószínházi előadás készül belőle.
– S végül nézzünk egy szabad asszociációs játékot! Írd le a megadott kifejezések mellé a legelső szót, ami eszedbe jut róluk!
fa – élet
méz – napfény
színpad – este
születés – gyerekeim
álom – ringat
tál – lencse
csoda – én
szó – Hamlet
pont – ritmus
szirom – rózsaszín
Köszönöm az interjút!
Én is köszönöm.
Marosi Katalin
