A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.
Cimke: bántalmazás
Párkányban megvertek egy idős embert, mert nem volt rajta szájmaszk
Tegnap egy hihetetlen incidens rázta meg a párkányi közvéleményt. Szemtanúk elmondása alapján egy párkányi lakos fényes nappal, többek láttára megvert egy idős embert, aki a kutyáját sétáltatta.
„Lecsófesztiválon” késelte halálra
A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben életét vesztette.
Kirabolta ivócimboráját, miközben az szükségletét végezte
A sértett az őt ért bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, valamint két foga is kitört.
Évekig bántalmazta és megalázta élettársát
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatai Járásbíróság a többszörös visszaeső vádlottat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.
Megütötte barátnője gyermekét
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, megbánó magatartását.
Bíróságon a „nádudvari lányverés”
A fiatal lányok egy korábbi nézeteltérés miatt rátámadtak a sértettre, akit többször megütötték a fején és megrúgták a lábát.
Szóváltás után ököllel verte élettársát
A nyomozás adatai alapján a férfi már korábban is bántalmazta élettársát, aki, tartva a megtorlástól, nem jelentette be azt a nyomozó hatóságnak.
Autójából akarta kirángatni a taxist
Az ittas vádlott a megálló taxi után sietett, kérdőre vonta annak sofőrjét, amiért túl közel haladt el mellettük, majd próbálta a taxist kirángatni a gépjárműből.
Gyerekeit bántalmazta, feleségét sem kímélte
A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a tanúk befolyásolásának veszélye miatt, illetőleg a bűnismétlés veszélye fennállt.