A vezető papírok pluszban zártak, a Mollal kapcsolatos sajtóértesülés, hogy lengyel benzinkutakat vásárolnának, ami jelentős kúthálózat bővítés lenne.
Cimke: Budapesti Értéktőzsde (BÉT)
Így teljesített a BÉT az év első kereskedési hetén
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet arra, hogy megállt a kamatemeléssel a jegybank.
Péntekre felülteljesített a magyar tőzsde
A vártnál szigorúbb amerikai monetáris politika miatt és a kedvezőtlen európai statisztikák miatt romlott el a befektetői hangulat nemzetközi viszonylatban.
Csökkenéssel zárt a BUX kispénteken
Az elemző szerint a magyar részvénypiac főképp délelőtt állt rosszul, délutánra egy kicsit tudott javítani.
BÉT: Az OTP húzta a BUX-ot
A Mol szintén pluszban tudott zárni, a Magyar Telekom és a Richter viszont gyengült. Egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a kis papíroknál sem volt nagy mozgás.
Szlovéniában terjeszkedhet az AutoWallis
A 2004-ben alapított cég a BMW, a Toyota, valamint a Suzuki értékesítője, és a Mini kizárólagos forgalmazója Szlovéniában, amelyre az AutoWallis már 2020-ban kiterjesztette a kiskereskedelmi tevékenységét.
Ma alulteljesített a magyar tőzsde
A budapesti tőzsdén a nyitás után még kedvező volt hangulat, majd délután el kezdett csökkeni a BUX, jelentős eladási hullám indult az OTP, a Mol és a Richter részvényeiben is.
A 4iG tulajdonába került a DIGI
A DIGI operatív irányításával és ügyvezetői feladataival Papp-Gerlei Gyöngyvért bízták meg, aki az Antenna Hungáriától érkezik a távközlési és médiacsoport élére.
Az év első kereskedési napján felülteljesített a BUX
A kedvező hangulatnak köszönhetően mindegyik vezető részvény jól teljesített, a Mol és az OTP vezette az emelkedést.
Emelkedéssel zárta az év utolsó kereskedési hetét a BUX
A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 24,88 milliárd forint volt múlt a múlt heti 56,54 milliárd forint után, a vezető részvények emelkedtek.