Negyedkilós aranyrudat műtöttek ki egy férfi gyomrából Kolozsváron. Az esemény oka ezidáig még nem felderített.
Cimke: Erdély
Radikális távhődíj emelés Bukarestben
Jóváhagyta a bukaresti közgyűlés szerdán, hogy az eddigi 143 lejről (10 610 forint) 346 lejre emeljék gigakalóriánként a távhőszolgáltatás díját április elsejétől kezdődően.
1 éves lett a barcasági Korona Rádió – Irány Erdély!
Tavaly március 15-én indította adását a brassói székhelyű, magyar nyelvű közösségi rádió. Első születésnapját öt településen tartott koncertsorozattal ünnepelte.
Woyzeck bemutató Szatmárnémetiben
Georg Büchner Woyzeck című darabját mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Albu István rendezésében – közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.
Selmeczi György zeneszerző: “Rendkívül széles a skála”
a Veron bemutató egy nagyon erős, kettős kötődés jegyében született. Egyrészt a szülővárosomban Kolozsvárott zajlik a cselekmény:
Iohannis visszaküldte a parlamentnek a veszélyes medvék eltávolítását lehetővé tevő törvényt
A törvény szövege lényegében megegyezik a tavaly júliusban a román kormány által elfogadott sürgősségi kormányrendeletben foglaltakkal.
A székely zászló egy giccs, Parászka Boróka szerint – VIDEO
Parászka Boróka zászló kérdésben tévedésben van. Esetleg kameraláza volt. Tény, hogy nem tudta hogy az nem Erdély, hanem a Székelyföld zászlaja.
Fellobbantak az őrtüzek Székelyföld autonómiájáért
Vasárnap van a Székely Autonómia Napja. A megemlékezéseken a székelyföldi autonómiatörekvésekre kívánják felhívni a világ figyelmét.
Megint Románián szörnyűlködnek! Ellopták az olasz válogatott bringáit
A román rendőrség rajtaütött néhány drogkereskedőn, amikor a házkutatás közben megtalálták mind a 22 biciklit.
Román hírtelevízió: háborús állapotok vannak a romániai kórházakban
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban. A betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban