A vezető részvények közül az OTP folytatta az emelkedést a régiós bankpiaccal együtt.
Cimke: részvénypiac
Jól teljesített a budapesti tőzsde a régiós börzékkel együtt
A bizakodás a térségre korlátozódott, a régiós tőzsdék ezért a BÉT-tel együtt felülteljesítettek a nyugatiakhoz képest.
Felülteljesített a budapesti tőzsde hétfőn
A vezető papírok pluszban zártak, a Mollal kapcsolatos sajtóértesülés, hogy lengyel benzinkutakat vásárolnának, ami jelentős kúthálózat bővítés lenne.
Így teljesített a BÉT az év első kereskedési hetén
Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felhívta a figyelmet arra, hogy megállt a kamatemeléssel a jegybank.
Péntekre felülteljesített a magyar tőzsde
A vártnál szigorúbb amerikai monetáris politika miatt és a kedvezőtlen európai statisztikák miatt romlott el a befektetői hangulat nemzetközi viszonylatban.
Csökkenéssel zárt a BUX kispénteken
Az elemző szerint a magyar részvénypiac főképp délelőtt állt rosszul, délutánra egy kicsit tudott javítani.
BÉT: Az OTP húzta a BUX-ot
A Mol szintén pluszban tudott zárni, a Magyar Telekom és a Richter viszont gyengült. Egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a kis papíroknál sem volt nagy mozgás.
Ma alulteljesített a magyar tőzsde
A budapesti tőzsdén a nyitás után még kedvező volt hangulat, majd délután el kezdett csökkeni a BUX, jelentős eladási hullám indult az OTP, a Mol és a Richter részvényeiben is.
Az év első kereskedési napján felülteljesített a BUX
A kedvező hangulatnak köszönhetően mindegyik vezető részvény jól teljesített, a Mol és az OTP vezette az emelkedést.
Emelkedéssel zárta az év utolsó kereskedési hetét a BUX
A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 24,88 milliárd forint volt múlt a múlt heti 56,54 milliárd forint után, a vezető részvények emelkedtek.