A 2014-ben létrejött duális képzési rendszer a nagyvállalatokra épült – emlékeztetett az innovációs és technológiai miniszter.
Cimke: Zalaegerszeg
Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak csütörtökön Zalaegerszegen
Csütörtök reggel kilenc órakor védelmi gyakorlat kezdődik.
Várkastély csalás – Leszámlázta az el nem készült bútort
Az ügyész a II. rendű vádlott ítéletét tudomásul vette, míg az I. és III. rendű vádlottak vonatkozásában 3 nap gondolkodási időt tartott fent.
Orbán: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére
A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt.
Hárommilliárd forintból épít új üzemet a MOL Zalaegerszegen
A MOL-csoport új üzemének megépülése hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon is jobb minőségű utak épüljenek.
A helyszínen maradt a rendszáma
A rendőrök pár perc múlva Zalaszentivánban, a Hunyadi utcában megállították az elől és hátul is törött személyautót.
Férfi kosárlabda NB I – Idegenben nyert a Zalaegerszeg
Zalaegerszegi kosarasok sikere Pécsett
Makovecz Imre tervei alapján épül kápolna Zalaegerszegen
A Makona Tervező Kft. által közreadott látványterven a néhai Makovecz Imre építész tervei alapján felépülő Boldogasszony-kápolna látható
Zalaegerszeg – 2018 végére elkészül az autóipari tesztpálya első üteme
Idén átadják a járműfejlesztőknek a Zalaegerszegen épülő autóipari tesztpályája első ütemét, a létesítmény kialakításával, amely Közép-Európában a legkorszerűbb.
Háromnapos fesztivált rendeznek Zalaegerszeg belvárosában
Fúvószenekari találkozóval, hagyományőrző csoportok műsorával, könnyűzenei koncertekkel, gasztronómia és gyermekprogramokkal háromnapos fesztivált kezdődik június 8-án Zalaegerszeg belvárosában. Az Egerszeg fesztiválon a város megemlékezik az