„Vígjátékban is játszható óriási dráma”– beszélgetés Hirtling Istvánnal

Vona Ildikó

A népszerű színművésszel Márai-Krúdy irodalmi estje után beszélgettünk a miskolci Művészetek Házában.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Több ested is született Márai Sándor írásaiból. Mi fogott meg a művészetében?

Hirtling István: Hat évvel ezelőtt Tibor (Mészáros Tibor – a szerk.) felkért, hogy az akkor futó Márai-sorozatában az irodalmi részleteket felolvassam. Nagy sikert arattunk a műsorral, több helyre meghívtak. Első perctől kezdve az volt az érzésem, hogy le kéne hántani azt a megrendült, túlzó tiszteletet, ami Márait övezi a rendszerváltás óta, és kipiszkálni a sorok mögül a rá jellemző érzékeny, sokszínű és változatos érzelmi világot. Bár én korábban nem sok Márait olvastam – abban a korban nőttem fel, ahol nemhogy tiltott gyümölcs, de pusztítandó volt –, aztán ahogy egyre több előadást csináltunk Tiborral, egyre több témát dolgoztunk fel, egyre közelebb kerültem Márai művészetéhez, szellemiségéhez.

– Hogyan lehetett ezt a hatalmas életművet feldolgozni?

– Mindig valamilyen alkalomhoz kerestünk témákat. Miután összeállítottuk a műsort, akkor választottunk hozzá képeket, zenéket illusztrációnak. Tizenöt különböző tartalmú estet készítettünk, és még készül három.

– Több színházban folyamatosan teltházzal megy A gyertyák csonkig égnek és A kaland című darabja, tehát a mai kor embere érti, amiről Márai beszél…

– A nagy klasszikusok ismérve, hogy amit leírnak az kortól, divattól, aktuális ízlésdiktátumtól függetlenül megállja a helyét tíz, húsz, harminc, adott esetben több száz év múlva is.

– Játszottál valamelyik színpadi művében?

– Igen, a Varázs című darabjában, a Pinceszínházban.

Jelenet a Figaro házassága című előadásból (Fotó: Vörösmarty Színház Székesfehérvár)

– Az idei évadtól a Vígszínház tagja vagy. Mi volt olyan csábító az ajánlatukban, hogy hét év után elhagytad a székesfehérvári színházat?

– Egy évvel ezelőtt meghívtak vendégként a Pass Andrea által írt és rendezett Vándorkutya című előadásba. Eszenyi Enikő felhívott, hogy örülnének, ha elvállalnám. Nagyon jó és sikeres előadás lett, Petrik Andreával a főszerepben, és végre együtt játszhattam Halász Judittal. Aztán Enci feltette a kérdést: „Na, akkor jössz? ”. Rengeteg szállal kötődöm oda. Főiskolás koromban és előtte is, ott láttam a legtöbb előadást, baráti szálak kötnek oda, valahogy az a színház vonzott a legjobban, és amikor Szikora Jánosnak – a fehérvári igazgatómnak – elmondtam, Enci nagyon szeretné, ha a Vígszínházba szerződnék, János gálánsan azt válaszolta: „Istvánkám, a Vígszínházzal szemben nincs érvem”.

– Szerettél Székesfehérváron játszani?

– Igen, mert egy jó csapattal, rengeteg jó előadást hoztunk létre. Most is van egy futó darab, a Black Comedy, amit Fehérváron tovább játszunk, és havonta visszajárok, illetve egy másik előadás szintén ennek az időszaknak a terméke. A Rejtélyes viszonyok egy kétszereplős darab, Lábodi Ádám fiatal kollégámmal játszom, és nagyon örülök, hogy most Budapesten a Thália Színház Arizona Stúdiójában új otthonra lelt.

– Családi kötődésed is van Székesfehérvárhoz, ugye?

– Bizony! Kocsi- és hintókészítő volt ott Hirtling dédapám. Tulajdonképpen én a gyökereimhez mentem vissza hét évvel ezelőtt. Jó volt abban a pátriában létezni, éreztem a szeretetet és igyekeztem megszolgálni. Sok minden fűz Fehérvárhoz.

– Ráadásul gyönyörű történelmi város. A pályádon sok olyan figurát eljátszottál, akiket valamilyen történelmi korból ismerünk…

– A színésznek, ha szerencséje van, akkor az a különös ajándék adatik, hogy az őskortól napjainkig belebújhat bárki bőrébe. Érdekes módon én azokból az öltönyös szerepekből játszottam egy időben kevesebbet, amik kapcsán első ránézésre azt mondták rólam: „Hirtling az úrifiú” meg „olyan békebeli gyerek”, tehát a két háború közti és az első világháború előtti korszak embere, mégis a pályám kezdetén rengeteg királyszerepet játszottam: János király, II. Henrik, IV. Henrik, Szent István, III. Béla, IV. László és így tovább. Olyan karaktereket bíztak rám, akik koronás fők voltak. Abban az időben mondtam is, de szeretnék már egy zakós, öltönyös figurát. Nagyot változott a világ ezalatt a közel 40 év alatt, mert ma már a nagy, klasszikus Molière-, Shakespeare-műveket is előszeretettel játsszuk mai öltözetben. Így segítjük közelebb a befogadáshoz a nézőinket, hogy a fő kérdésről ne vigye el a figyelmüket az eredeti történelmi korra jellemző ”így öltöztek, úgy jártak” vizualitás, hanem értsék meg, minden, ami valaha inspirálta a szerzőt, ugyanaz megtörténik most is, csak a környezetünk és a közeg változott meg. Mi, emberek semmit nem változtunk az évezredek alatt.

Csoportkép a Black Comedy c. előadásból (Fotó: Kiss László/ Vörösmarty Színház Székesfehérvár)

– Még nagyon fiatalon az István a király rockoperában megkaptad István szerepét. Okozott nehézséget a zenés színház? A Színművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályába jártál, ami drámai osztály volt…

– Rögtön a pályám elején rengeteg zenés darabban is játszottam, és ez a műfaji sokszínűség végig kísért a pályámon. A Kerényi-osztály valóban drámai osztály volt, de több sikeres zenés előadásunk volt. Például a diploma évünkben a La Mancha lovagját mutattuk be – az is egy nagy énekes szerep –, azt megelőzően pedig a Hegedűs a háztetőnt.

– Ezek szerint a táncos koreográfia is könnyen megy?

– Huszonnyolc évig játszottam a nagysikerű Macskákat a Madách Színházban. Muszáj, hogy menjen! Most meg ott van a Mágnás Miska a Vígszínházban, abban nagyon szellemesen komponált mozgások és koreográfia van, amibe pontosan kell illeszkedni. Jó, hogy ilyen produkciókban a mai napig részt tudok venni.

– Mennyire fontos számodra a műfaji sokszínűség?

– A legfontosabb! … és a humor. Nagyon szeretem a vígjátékokat is. Főleg azért, mert minél nagyobb drámát játszom, minél „nagyobb bajban vagyok a színpadon”, annál jobban röhög a néző. A vígjátékok java része mind abból főzi ki a hatást, hogy valaki vermet ás, a másik szereplő megy afelé, mi meg nézzük, hogyan esik bele. Az emberek jót röhögnek rajta, mert nincs szebb a kárörömnél.

– Önmagadon is tudsz nevetni?

– Persze. Ha az embernek nincs humora önmagához, akkor nincs a világhoz sem. Visszatérve egy pillanatra még Máraira: az ő humora nagyon szarkasztikus, ugyanakkor ironikus is. Fontosnak tartom az estjeimben, hogy ez a szarkasztikus humor, irónia mindig kellő hangsúlyt kapjon és a mázat, súlyosságot, nehézkességet lehántsuk róla, hogy a nézők megérezhessék Márai humánumát.

– Merrefelé lehet veled találkozni, hol játszol?

– A Vígszínházban a Mágnás Miskában, aztán Halász Judittal játszom az Audienciát, Eszenyi Enikővel a Premier című Cassavetes-darabot. A Játékszínben az Életrevalók című produkcióban szerepelek, és már beszéltünk a Black Comedyről és a Rejtélyes viszonyokról.

Pillanatkép a Mágnás Miska című operettből (Fotó: Dömölky Dániel/ Vígszínház)

– Kerestelek, de nem találtalak a Facebookon…

– Talán nem olyan nagy tragédia, de nekem nincs se Facebook, se Instagram profilom. A hirtling.hu oldalon lehet megtalálni, illetve az előbb említett színházak hivatalos portálján fent vannak az előadások időpontjai.

(Főcímfotó: Emmer László)


Hasonló cikkek