A „Repülő Csillag” példája – Feng Shui és az asztrológia 5. rész

Az előző hetekben a kínai asztrológiai rendszer és a Feng Shui kapcsolatának alapjaival foglalkoztunk. Ma a „bűvös négyszög” felosztását ismertetjük ezen szemlélet szerint és ezzel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük: hogyan is függ össze ez az egész?

A kilenc részre osztott „Lou Shu” négyzet rendszerét követve 9 éves periódusokban tekintjük az életünket, melyben bizonyos ritmus figyelhető meg.

Sikeres vagy passzívabb éveink meghatározásánál az egyéni gua számunkból indulunk ki. Meg kell nézni, hogy az adott évben az aktuális „„Lou Shu” szerint hol szerepel a mi gua számunk?  Ennek a négyzetnek a számai minden évben máshova kerülnek egy bizonyos szigorú rendszer szerint, ezért hívják őket “repülő csillagoknak” – mert minden évben máshova repülnek a négyzeten belül.

De hogyan is hat ez az egész ránk? A saját gua számunk a középpontra esik: ha tehát például valakinek az „1” a száma – ami ebben az évben éppen középen áll  – érdemes ezt az időszakot tervezgetésre, erőgyűjtésre felhasználnia. A „kettesek” számára lassú növekedés időszakát jelzi, ha éppen a centrumban látják a számukat. (Ilyen lehetett a tavalyi évük.) Ha a hármas áll középen, az ezen gua számúak számára igen energikus esztendő ígérkezik.

A 4-es ház jelentése, ha középen áll: most érhetnek be az előző időszakok tervei. De ha az „ötösök” száma kerül ide, nekik jó lesz vigyázniuk: a középpontban mindenkit elérhet a jó és a rossz is, sok dolgot tapaszthatnak meg. Ha a „hatosok” kerülnek középre, jó időszakuk lesz abban az évben, javulhatnak a körülményei.

A 7-es jelentése az ünneplés: a megérdemelt pihenés időszakát jelzi. A 8-as nehéz évet jelez (két év múlva áll majd középen), de a 9 (jövőre) jó dolgokat – sikert és gyors fejlődést – hozhat el azoknak, akiknek ez a számuk.

 

A témához kapcsolódó cikkeink:

Hogyan kapcsolódnak össze a számok és jellemek a Feng Shuiban?

Az elemek egyensúlya a Feng Shuiban

Feng Shui és az asztrológia – 1. rész

Feng Shui és az asztrológia – 2. rész: Miről árulkodnak a gua személyiségszámok?

A „9 csillag”módszer jellemzői – Feng Shui és az asztrológia 3. rész

Miről mesél karakterszámunk a Feng Shui asztrológiában? – 4. rész

 

Kép forrása: https://www.pexels.co

Vélemény, hozzászólás?