Fasiszta iszlámizmusról beszélt: távoznia kell a francia főszerkesztőnek

Hosszú árnyékot vet a Párizs környékén lefejezett középiskolai tanár tragédiája: lemondott a Le Journal de Saint-Denis című helyi lap főszerkesztője a terrortámadás és az iszlámizmus megítélésével kapcsolatos „szélsőbalos belső cenzúra” miatt. Korábban ugyanezen okból távozott a lap egyik újságírója.

A „szélsőbaloldal nyomására”, s amiatt, hogy „a szerkesztőség egy része” nem támogatja őt, adta be a lemondását – ezt írta a Marianne című lap elsőként beszámolva csütörtökön arról, hogy távozik az országszerte ismert, színvonalas orgánum, a Le Journal de Saint-Denis főszerkesztője, Yanne Lalande, aki decembertől már nem lesz a lap élén. A híres „LeJSD” című újságot 1992-ben alapították, a Párizstól északra fekvő település lapjának a helyi, Saint-Denis-i önkormányzat a fenntartója. A települést igazgató helyi testületet 2020-ig a francia Kommunista Párt határozta meg, az idei önkormányzati választások óta a Szocialista Párt igazgatja a helyi közéletet.

Kiszabadul a palackból a müncheni szellem

A testület és a helyi lap szerkesztősége közötti belháború október 16-a Samuel Party középiskolai tanár brutális lefejezése után robbant ki. A távozó főszerkesztő, Yanne Lalande ekkor egy ideig szabadságon volt, s meghagyta a szerkesztőségnek, hogy kezeljék visszafogottan a történteket. Október 28-án tért vissza, ekkor írta meg „A müncheni szellem” című vezércikkét, melyben az iszlámizmust „fasiszta vetületekkel” vádolja, bár hozzáteszi: „a Saint-Denis-i muszlimok nagy többsége a törvények betartásával gyakorolja vallását, így nincs alapja a keveredéstől (mármint a szélsőségekkel való vegyüléstől – a szerk.) való félelemnek”.

„Ez az a baloldal…”

Miután november 12-én ez az újságíró „a szerkesztőségben a francia társadalomban érzékelhető jelenségek értelmezésben támadt, alapvető ellentétek okán” távozott, a Le Figarónak nyilatkozva kijelentette: „A paradox helyzet ebben az időszakban az volt, hogy egyes esetekben a cenzúra nem kívülről, hanem belülről érvényesült. Arról a baloldalról van szó, mely inkább tölti azzal az idejét, hogy megmondja, mit nem kell tenni vagy mit nem szabad mondani – ahelyett hogy cselekednénk. Ez az a baloldal, mely természeténél fogva dühöng, s ha teheti, gáncsoskodik. Ez a baloldal kérkedik hol valamiféle intellektuális, hol áldozati szerepben, anélkül, hogy a társadalmi közbeszédhez képesek lennének bármit hozzátenni azon kívül, hogy „mindannyian mások vagyunk”. S ezek inkább támogatják a magamfélék kirúgását, hiszen nem úgy gondolkodom, mint ők.”

A lapnak nyilatkozva több munkatárs, sajnálkozva a főszerkesztő távozásán, úgy vélte, a lap 60 százaléka támogatja a távozó vezetőt.

Forrás: hirado.hu


Hasonló cikkek