Folytatódik az Öröm a Zene tehetségkutató

Vona Ildikó

Április 17-én, szombaton tartják az országos verseny megyei fordulóját, a Helyfoglalót. Negyedik alkalommal ad otthont az eseménynek a miskolci Helynekem.

Az előzetes válogatást követően 12 együttes mutatkozhat be a Helynekem színpadán (Our Last Drop, Torz, Tisztakosz, Collisborn, Absuloth, D/Scord, Paliék, Arrange Service, Március, Gedeon András, Steelo, Bring Me Green). Az amatőr zenekarok egy-egy 15 perces minikoncert keretében, élőben adják elő saját számaikat.

Szakmai zsűri értékeli majd a produkciókat. Idén Andrásik Remo, az Öröm a Zene program vezetője, Kovács Ákos Dadan könnyűzenei menedzser, Károly Tamás producer, Fekete Szilárd a Rotor együttes dobosa és Nahaj Péter, a Sky Fanatic frontembere mond véleményt az elhangzott dalokról, és dönt a győztesekről. Az Öröm a Zene országos tehetségkutató budapesti döntőjébe jutnak tovább a nyertesek.

Szavazhat a közönség is kedvencére (péntek éjfélig lehetséges). A legtöbb voksot gyűjtő előadó MIKOM-díjat kap, mellé bemutatkozási alkalmat a Miskolc Televízió kulturális műsorában.  A járványügyi szabályoknak megfelelően csak a zsűri lehet személyesen jelen a verseny ideje alatt, de a zenei élményből nem maradnak ki a nézők sem. Élő közvetítés formájában szombaton 9:45-től követhetők az események a Miskolc Televízióban és a minap.hu Facebook-oldalán.

A program beharangozója itt tekinthető meg:

(A kép forrása: Helynekem Facebook-oldala)

Könnyűzenei Visszhangok | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Vona Ildikó

Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek