Jubileumi előadásokkal ünnepli a Macskák bemutatásának 40. évfordulóját a Madách Színház

Március 25-én lesz 40 éve, hogy a Madách Színház bemutatta a Macskák című musicalt; az évforduló alkalmából ezen a napon különleges, jubileumi előadásokkal várják a közönséget.

Az 1983-ban Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László koreográfiájával színre vitt, és azóta több “macskaéletet” is megélt musical jubileumi előadása kétszer is látható lesz: március 25-én délután és este különleges produkcióban lehet részük a nézőknek – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

Minden rekordot megdöntött

 

Mint kiemelik, a magyar színházi életben még soha nem volt példa arra, hogy egy előadás 40 évig megszakítás nélkül legyen műsoron, az eredeti rendezésben, koreográfiával, változatlan formában. A Macskák előadás fogalommá és a magyar színháztörténet részévé vált.

Az ünnepi előadáson egyszerre ünneplik a produkció múltját, jelenét és jövőjét. “Megidézünk mindenkit a múltból, színpadra lép mindenki a jelenből és felfestjük a Macskák jövőjét” – áll a közleményben.

Andrew Lloyd Webber sikerdarabjának színreviteli jogát Szirtes Tamás és a Madách Színház 1982-ben kapta meg, így Budapesten közvetlenül a londoni premier után láthatta a magyar közönség az akkori színházi világ egyik legnagyobb szenzációját.

 

Macskák (Fotó: Facebook/ Madách színház)

 

A legenda szerint Andrew Lloyd Webber arra a kérdésre, hogy miért adja oda legnagyobb sikerdarabját egy kis közép-kelet-európai ország színházának, azt válaszolta: mert ez a darab többet fog rombolni a kommunizmusból, mint egy NATO-hadosztály – idézik fel a közleményben.

 

Budapesten nagyobb siker, mint a West End, Broadway színpadán

 

T.S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg Andrew Lloyd Webber, és ebből készült a Macskák című musical, amely a londoni West Enden 21 évig, a New York-i Broadwayn pedig 24 évig volt műsoron. A Macskák Budapesten még ennél is nagyobb siker lett, 40 éve van repertoáron. Mint írják, premierje óta minden hazai színházi rekordot megdöntött, generációk nőttek fel rajta és most már több generáció váltotta egymást a különböző szerepekben is.

A közleményben idézik Szirtes Tamást, aki szerint a mai Madách Színház nem jöhetett volna létre a Macskák nélkül. Úgy látja, Ádám Ottó, a teátrum akkori igazgatója sejthette, hogy mi fog történni, ha ezt a tisztán zenés előadást bemutatja az addig leginkább prózai színház. A Macskákkal valóban elindult az a változás, amely a 2000-es évekre nemzetközi szinten is elismert musicalszínházzá tette a Madách Színházat.

 

A „rímhányó” Romhányi szerepe

 

Az előadáshoz a dalszöveget, T. S. Eliot verseit Romhányi József fordította, aki a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott, írt játékos állatverseket, operákhoz szövegkönyvet, slágereket, rajzfilmsorozatokhoz szöveget, elnyerve a “Romhányi, a rímhányó” nevet. Az ő fordításának, nyelvi leleményeinek, szóbőségének és játékosságának nagy szerepe van a Macskák sikerében – mutatnak rá a közleményben.

Mint kiemelik, a Macskák szereplőinek minden korban meghatározó élmény, hogy részesei lehetnek a produkciónak. A 40 évvel ezelőtt még prózai színház művészei féléves tánckurzuson vettek részt Seregi László koreográfus irányításával, és rendkívüli áldozatok árán készültek fel a teljes egészében zenés-táncos előadásra – idézik fel a közleményben.

 

Rendkívül fontos a jó koreográfia

 

Szirtes Tamás igazgató szerint a jubileum kiváló alkalom arra, hogy megemlékezzenek a zseniális koreográfusról, akinek a Macskák létrehozásában oroszlánrésze volt. Seregi László grafikusnak készült az Iparművészeti Főiskolán, igazi reneszánsz ember volt, aki zseniálisan ötvözte a képzőművészet, a zene, a mozgás és a színjátszás elemeit előadásaiban. A világ számos helyén mutatták be egész estés balettjeit, az egyik legkedvesebb alkotása mégis a Macskák maradt, amelynek próbáin haláláig részt vett, újabb és újabb színészek és táncművészek tanulhatták meg tőle ma is modern koreográfiájának lépéseit.

 

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Jelenet a budapesti előadásból (Fotó: Madách Színház)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek