15 nap múlva Orbánnak színt kell vallania | Pannonmagazin
Színes

15 nap múlva Orbánnak színt kell vallania

Mint ismeretes, Portik Tamás a Juhász Péter Együtt-alelnök által kezdeményezett múlt heti bírósági meghallgatásán azzal vádolta meg Rogán Antalt, hogy ő maga vitt 10 millió forintnyi eurót Rogánnak a belvárosi Fidesz-irodába, amiért közreműködött egy Károly körúti ingatlan áron alul történő eladásában. Mindez pedig azt jelenti, hogy immár tanúvallomás is alátámasztja a Rogánnal, illetve az V. kerületi önkormányzattal szemben megfogalmazott korrupciós, illetve vesztegetési vádakat, óaz is bebizonyosodott, hogy Rogán maffiózókkal üzletelt. Az Együtt szerint Orbán Viktornak erkölcsi, jogi és politikai kötelessége tisztázni a vádakat, valamint megindítani a szükséges eljárásokat és vizsgálatokat. Amennyiben nem tesz lépéseket a Portik-Rogán-ügy felderítésében, azzal azt bizonyítja, hogy nem zavarja, ha korrupt politikusok dolgoznak a kormányában. Továbbá az is bebizonyosodik, hogy Magyarország miniszterelnökeként nem elkötelezett a közügyek tisztasága iránt.Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában azt mondta: természetesen nem kérdezte meg kabinetfőnökét, mi történt, mert bűnözők véleményével nem hajlandó foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy lezártnak tekinti-e az ügyet, azt felelte: “ki sem nyitottam”.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB