2019-ig nem nekünk kell elásnunk a rokonainkat, de a temetés… | Pannonmagazin
Színes

2019-ig nem nekünk kell elásnunk a rokonainkat, de a temetés…

Csak 2019-ben vezetné be a kormány a szociális temetést 2017 helyett, a döntés Magyarország 2017-es központi költségvetésének megalapozásáról szóló, 37 törvényt érintő salátatörvényjavaslatban szerepel, a halasztást nem indokolták meg. A Világgazdaság pénteki számában arról írt, a törvényben a kormány lehetővé tenné, hogy a temetkezési szolgáltató is lebonyolíthassa a halotti ügyintézést, és eljárjon az egészségügyi intézményeknél, az állami és önkormányzati szerveknél, ám ezért díjat nem számolhatnak fel. Azt azonban lehetővé tennék a szolgáltatóknak, hogy gondoskodjanak az elhunyt temetésre való előkészítéséről, ezért akár pénzt is kérhetnek. Azt viszont meghatároznák, milyen szolgáltatásért és mennyit kérhetnek a szolgáltatók – vagyis a temetkezés egy része hatósági áras lehet.A parlament 2013 szeptemberében fogadta el a temetkezésről szóló törvény azon módosítását, mely bevezette a szociális temetést. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését akkor 233 igen szavazattal, 71 ellenében, két tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. A törvény értelmében a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. Csakhogy ennél a temetkezési formánál a hozzátartozónak vállalnia kell, hogy ő, vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben. A törvény eredetileg 2014. január elsejével lépett volna életbe, azóta halasztgatják.Az ötletet nagy tiltakozás követte, sokak szerint az kegyeletsértő, és sérti az emberi méltóságot. Korábban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is úgy nyilatkozott a szociális temetéssel kapcsolatban, hogy az egy megalázó és embertelen eljárás. A temetkezési szakma is többször jelezte, felelőtlenség lenne képzetlen emberekre bízni a temetést, a két méter mély gödrök kiásása ugyanis kifejezetten hozzáértést követelő, veszélyes munka. Az újabb halasztás akár azt is jelentheti, hogy a kormány valójában már be sem vezetné a számukra egyre kínosabbá váló elképzelést.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB