A Jobbik demonstrált Budapesten | Pannonmagazin
Színes

A Jobbik demonstrált Budapesten

“Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek!” – ezzel a címmel tartott demonstrációt a Jobbik a Legfőbb Ügyészség épülete előtt 2016. szeptember  3-án. A  tüntetők a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30-án hozott – nem jogerős – ítélete ellen tiltakoztak.

2016. augusztus 30-án Budaházy György egyik társa 12 év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen 10 évet, egy további pedig 9 évet. Az összesen 17 vádlott közül a 15 terrorcselekménnyel megvádolt személy 13 és 5 év közötti letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék, feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A bíróság összesen mintegy 120 év letöltendő szabadságvesztést szabott ki. Két kisebb súlyú bűncselekmény miatt elítélt vádlott egy-egy év körüli felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős, a per az ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke beszédet mond a Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek című demonstráción Budapesten a Legfőbb Ügyészség épülete előtt 2016. szeptember  3-án. Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30-án. Budaházy György egyik társa 12 év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen 10 évet, egy további pedig 9 évet. A 17 vádlott közül a 15 terrorcselekménnyel megvádoltat 13 és 5 év közötti letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke beszédet mond a Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek című demonstráción Budapesten a Legfőbb Ügyészség épülete előtt 2016. szeptember 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán


Háziőrizet  és lakhelyelhagyási tilalom  a végső döntéshozatalig

Az ügyész a 15 terrorcselekménnyel vádolt személy előzetes letartóztatását indítványozta, ám a bíróság csupán Budaházy és hat társa esetében látta indokoltnak a házi őrizetet és további három vádlott esetében a lakhelyelhagyási tilalmat, a többiek szabadlábon védekezhetnek. Az ügyész a súlyosabb kényszerintézkedések érdekében ezúttal is fellebbezett. (Az eljárás során korábban Budaházy György és több társa már éveket töltött előzetes letartóztatásban, házi őrizetben, illetve más kényszerintézkedés hatálya alatt.)

A vádlottak többsége tagadta bűnösségét. A gyanúsítottak közül azonban volt, aki magát és másokat is terhelő vallomást tett, ezután megszüntették vele szemben az eljárást és a továbbiakban tanúként vallott korábbi társaira. Az egyik vádlottnak is volt terhelő vallomása, melyet azonban később visszavont. Terhelő bizonyíték volt továbbá az a több órányi hangfelvétel, melyet az egyik vádlott beszélgetéseiről készítettek a tudta nélkül.

Résztvevők a Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek című demonstráción Budapesten a Legfőbb Ügyészség épülete előtt 2016. szeptember  3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Résztvevők a Nem vagyunk terroristák! Szabadságot a politikai elítélteknek című demonstráción a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. A Fővárosi Törvényszék13 év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt 2016. augusztus 30-án. Budaházy György egyik társa 12 év fegyházbüntetést kapott terrorcselekmény, lopás, lőfegyverrel visszaélés miatt, négyen 10 évet, egy további pedig 9 évet. A 17 vádlott közül a 15 terrorcselekménnyel megvádoltat 13 és 5 év közötti letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az ítélethirdetés során a bíró több órás szóbeli indoklásában szó volt arról, hogy a vádbeli időszakra jellemző volt az általános társadalmi elégedetlenség és a feszült közélet, ezt próbálták a vádlottak tovább szítani Budaházy vezetésével.  A bíróság szerint az ügyészség által sugallt katonai szervezet erőltetett, de az kétségtelen, hogy Budaházy György kezdeményező, meghatározó szerepet játszott az eseményekben. A bűnszervezet kezdetben nemzeti ünnepek erőszakos megzavarására, rendőrökkel való összetűzések provokálásával próbálkozott, később pedig miniszterek, kormánypárti képviselők, pártirodák elleni támadásokra és a társadalom egyes csoportjait megfélemlítő akciókra szánta el magát.

Az augusztus 30-ai ítélet kihirdetésére teljesen megtelt a Fővárosi Törvényszék díszterme, a hallgatóság jelentős része Budaházy megérkezésekor tapsolt és a nevét skandálta. A hallgatóság soraiban több, a Jobbikhoz többé-kevésbé kötődő politikus is megjelent, így Morvai Krisztina EP-képviselő, Novák Előd és Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselők és Toroczkai László polgármester, a párt elnökségi tagja. A tárgyalás alatt a törvényszék épületét és az előtte lévő utcaszakaszt több tucatnyi rendőr vigyázta.

Az előzmény:

A tényállás szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak Molotov-koktélos támadást intéztek MSZP- és SZDSZ-pártirodák, országgyűlési képviselők, továbbá Hiller István szocialista oktatási miniszter, Kóka János szabaddemokrata frakcióvezető otthona, valamint Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter vidéki ingatlana ellen. Ezeknél a cselekményeknél személyi sérülés nem történt. Ugyanakkor a vádpontok között szerepel Csintalan Sándor HírTV-s műsorvezető, korábbi vezető szocialista politikus brutális bántalmazása, továbbá egy jegyiroda és melegbárok elleni Molotov-koktélos támadás, valamint egy bankautomata kifosztásának kísérlete is.

Forrás: MTI

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB