A táplálék, maga az élet. Mégis, több mint a felét kidobjuk, még azelőtt, hogy feltalálnánk. És hogy ki fizeti ezt meg?

100 féle joghurt van a multikban? Vajon miért, ha elég volna kevesebb is? A választék elképesztő, holott nem szükséges. Reggeltől estig, mindig megtaláljuk azt, amit keresünk. Még legalább 6 nap van hátra a szavatosságból, de kilökik őket…

Ez a szabály.

„Ha azt látják, lejárhat, nem veszik meg. Jobb, ha mi hajítjuk a szemetesbe” – mondják a szupermarket tulajdonosok, miközben titkolják a szemét mennyiségét. Üzletenként napi 45 kiló fogyasztható kaját dobnak el egyes felmérések szerint. A lejárati idő az élelmiszerügyre tartozik, nem a kormányhivatalok határozzák meg. Így a joghurt lejárati idejét nem a tényleges lejárati idő határozza meg, hanem az, hogy meddig marad „krémes”.

A szavatossági idő csupán a lelkiismeret megnyugtatását szolgálja. Így teszik jogossá szupermarketek vezetőinek a még ehető élelmiszerek kidobását. Pedig a harmadik világban rengetegen éheznek. Mindezt az egészség nevében teszik. Aztán kezdik elölről az egészet.

Például a rövid lejáratú húst nem adhatják el a segélyszervezeteknek, inkább megy az is a szemétbe. Egyes multi cégek évente 500-600 tonna élelmiszerhulladékot termelnek úgy, hogy a kidobott áruk nagy részének még le sem járt a szavatossága. Mindez azért van, mert a gyártók óvatosságból egyre rövidebb lejárati időket adnak meg. Egy palack víz például 1,5 évig is eláll, de csak 6 hónap szavatossági idő van rajta. A szupermarketek akkor csökkenthetnék a hulladék mennyiségét, ha az aktuális igényekhez szabnák a kínálatot, mi vásárlók pedig elfogadnánk, hogy olykor nem jutunk hozzá friss termékhez.

Egyes kukabúvárok politikai meggyőződésből viszik haza a „szemetet”, ha azt a multik nem veszik körbe, vagy hívják ki rájuk a zsarukat. Ez az üzleti stratégia: „ha minél több szép árú van a polcokon, annál többet vásárolunk”. Elértéktelenítik az ételeket.

És vajon mennyi árú megy veszendőbe a termesztőknél? A pazarlás már a termőföldeken elkezdődik, a betakarításnál. Ha nem akkora a burgonya, amekkorára az eladási szabályok szabták, helyben megy a szemétbe. A termés 40-45%-át a földeken hagyják, mert „csúnya”, illetve nem felel meg az előírásnak. Egyes termelőket a betolakodók szabadítják meg az etikai problémáktól.

A kereskedő határozza meg a minőséget, így nem a tápérték érdekes, hanem az árú szépsége, „eladhatósága”. Az üzlet írja a szabályokat. Az EU és a kormányzatok már rég visszavonulót fújtak. Az EU szabályozta az uborkák görbeségét is, mert a kereskedők nem akarták azokat eladni, ugyanis csak egyeneseket könnyű csomagolni. A beszállítók, a nagykereskedők és az élelmiszerboltok végül megállapodtak, hogy mindent egyformán csinálnak. Ezért nem lehet görbe uborkát venni. De igaz ez a paradicsom színére is, amit számítógéppel mérnek, hogy megfelel-e a polcokra, vagy sem.

Egyes városi gyerekek azt sem tudják, hogyan készül az étel, csak a boltokban látják őket. Nem tudják, hogy például a méz hogyan lesz. Effektíve nincsenek kapcsolatban a tápláléklánccal.

60 féle kenyér? 30 féle zsömle? Egyes pékségek 20% felesleget termelnek. Bár akad olyan üzletvezető is, aki „kenyérrel kevert fával” fűt, hogy kevesebb pazarlási bűntudattal küzdjön meg. De, ha pl. Németországban minden sütödés ezt tenné, bezárhatnának egy atomerőművet. Különben az EU-ban évi 3 millió tonna kenyérféle – Spanyolország egy éves fogyasztása – kerül a szemétbe.  Akad azonban olyan eset is, hogy a megtermelt hulladékot biogáz üzemben hasznosítják, és az ételekből végül fűtőanyag lesz, vagy áramfejlesztő gépeket hajtanak velük.

A metán gáz 50%-a a hulladéktelepekről kerül az atmoszférába, ami károsítja az ózonréteget. A klímaváltozás 1/3-ért tulajdonképpen a mezőgazdaság felel.

És hogy a hulladék miért vezet éhezéshez?

Az afrikai kameruni banán esete is azt mutatja, hogy a kereskedelmi előírások egyre betarthatatlanabbak. Az sem mindegy mennyi banán van egy fürtben. Visszaviszik, megsemmisítik. 8% a termékveszteség, földeket vesznek el a helyiektől… (100 évre bérbe adja az állam a földjeit a külföldi kereskedőknek.) A falusi kistermelőknek már alig maradt valamije az ültetvények terjeszkedése miatt, s ennek köszönhetően sokan nem tudják eltartani a családjukat.

Ultra szegénnyé válhatnak az emberek a hulladék árfelhajtása miatt. Azaz közvetett módon, de felelős a hulladék az éhínségért, pedig napjában háromszor etethetné meg a világ összes éhezőjét.