Színes

A Titanic hasonmása négy év múlva indul Dubaiból

Az eredeti tervek szerint először két éve, majd az idén bocsájtották volna vízre a Titanic II-t.
A projektről lassan kezdtek elfeledkezni az emberek, az USA Today tudomására jutott azonban, hogy a hajó építése nem állt le. Sőt, négy év múlva, 2022-ben 2400-as utaslétszámmal, és 900 utast számláló kiszolgáló személyzettel, eredeti útvonalán indulhat hódító útjára a tragikus körülmények között elsüllyedt Titanic hasonmása
– számol be róla a hirado.hu.
Mint írják, a hajó először Dubai kikötőjéből fut majd ki, onnan pedig két hetes úttal ér majd az angliai Southamptonba. A jéghegynek ütközött hajó eredeti útját ezután járja majd végig, a jeges észak-atlanti térségen keresztül hajózik majd New York-ba.
Az épülő luxushajó szinte minden részletében ikertestvére elődjének – ismerteti a cikk. A belső tereket egy az egyben visszaadó replika, hűen névadójához, megtartja a törökfürdőt, a klasszikus tornatermet, a díszlépcsőt, a dohányzó szobát, a Marconi termet és a Párizsi kávéházat is.
A 885 láb hosszú (270 méter), 174 láb magas (53 méter) és 40 ezer tonna súlyú monstrum ezúttal nem szegecselt, hanem hegesztett hajótesttel rendelkezik majd, illetve a gőzgépeket is modern dízel-elektromos meghajtási rendszer váltja majd.
Az 500 millió dolláros hajó a gazdag ausztrál üzletember és politikus Clive Palmer agyszüleménye, aki a Blue Star tulajdonosa is egyben.
Megosztás:
Weboldal weboldal készítés készítés