Aljas, sunyi módon hazudott a kormány a pedagógusoknak | Pannonmagazin
Színes

Aljas, sunyi módon hazudott a kormány a pedagógusoknak

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani. Galló Istvánné pedagógusnap alkalmából az MTI-nek nyilatkozva köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő dolgozóknak, kiemelve, munkájuk elengedhetetlen.A megbeszéléseken a kabinet rábólintott, hogy a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet hozzanak létre, de végül ez sem került be a törvénymódosításba, mint ahogy a pedagógusok kötelező óraszámának szabályozása sem – sorolta.Galló Istvánné megjegyezte: az általuk megfogalmazott 25 pontból legalább 20-at szerepeltetni kellett volna a vonatkozó kormányrendeletben, de ez sem történt meg. Így nem kerültek bele a kollektív szerződés bizonyos pontjai sem.Közlése szerint az önkormányzatok jóformán még fel sem “ocsúdtak” abból, hogy az iskolák működtetése az államhoz kerül. Amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik)átszervezéséről tárgyaltak és az intézményvezetők önálló gazdálkodási jogkörét, a munkáltatói jogkört kérték vissza, akkor szó sem volt arról, hogy januártól újabb feladatot von magához a Klik – közölte az érdekvédő, hozzátéve: ez meglepetésszerűen érte az önkormányzatokat, információi alapján ugyanis nem volt előzetes egyeztetés.Galló Istvánné azt mondta, eddig a Klik által működtetett iskolákkal sok gond volt, az önkormányzatok által működtetett intézményeknél ugyanakkor nem hallottak olyanról, hogy nem fizették volna ki a gázszámlát vagy a karbantartást nem végezték volna el. Kérdés, egy tankerületben ezeket hogy fogják megoldani – vetette fel, “elképesztőnek” nevezve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát, miszerint azért kell az üzemeltetést is a Klikhez rendelni, mert romlottak a tanulói teljesítmények.A tanulói teljesítmények romlása azzal van összefüggésben, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetése óta jelentősen nőtt a tananyag, az óraszám. Minőségi munkát ilyen feltételek mellett sem tanulótól, sem pedagógustól nem lehet elvárni – értékelte.A szakszervezeti vezető elmondta, a napokban az országot járva több pedagógusnapi önkormányzati ünnepségen vett részt, ahol azonban a Klik tankerületi képviselője nem volt jelen. Galló Istvánné szerint ez “üzenetértékű, és igen szomorú”.Jelezte: a szakszervezet képviselteti magát a jövő szombati, fővárosi pedagógusdemonstráción, és ezzel egy időben több vidéki helyszínen szerveznek nagygyűléseket. Június 27-28-án a szakszervezet kihelyezett rendkívüli országos vezetőségi ülésén határoznak az esetleges további lépésekről.Galló Istvánné értékelése szerint az egynapos sztrájkjuk sikeres volt, de nem járt eredménnyel, a követeléseiknek nem tudtak nyomatékot adni, azokat nem fogadta el a kormány.A vasárnapi pedagógusnap alkalmából rendhagyó irodalomórát szervezett Budapesten a szakszervezet. Az érdekvédelmi tömörülés egy, a sztrájk miatt elmaradt óra pótlására vállalkozott szabadtéri rendezvényén.Magyarországon a pedagógusokat 1952 júniusa óta köszöntik, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB