Az Anyák gyöngye című új sorozat igazi gyöngyszem! | Pannonmagazin
Színes

Az Anyák gyöngye című új sorozat igazi gyöngyszem!

A történet tulajdonképpen Christy-ről (Anna Faris), az egyedülálló, két gyermeket nevelő anyáról szól, aki pincérként dolgozik, és nemrég tért át a józan életvitelre. A nagy kihívást azonban mégis az jelenti, amikor szabadszájú, szabadelvű, és szintén állandó alkoholproblémákkal küzdő anyja, Bonnie (Allison Janney) is megjelenik.Az anya-lánya kapcsolatok sosem egyszerűek, főleg eljátszani nem könnyű, így a két színésznő most elmondta, hogy mi volt az első benyomásuk egymásról, hogy mi a véleményük a sorozatról és a női szerepek fontosságáról:”Először mikor megpillantottam, Chuck Lorre (a készítő) irodájában ültem és az ablakon kinézve láttam, ahogy a kocsijában ülve idegesen futja át a szövegkönyvet, rögtön tudtam, hogy kedvelni fogom, mikor láttam mennyire pánikba esett.” – mondta Janney.Aki hozzátette, szerinte az írók nagyszerű munkát végeztek a szövegkönyvvel és tökéletesen megtalálták a valóságos események és azok a vicces helyzetek közötti egyensúlyt, amik valóságban sosem történhetnének meg valakivel.”Hiába a jó szöveg, a próbák alatt a héten folyamatosan változnak a monológok, ahogy egyre inkább beleéljük magunkat. Mégis számomra a leghihetetlenebb az, hogy milyen komoly kérdéseket vetünk fel a show során, miközben egy komédiáról beszélünk és a sorozat nem is veszíti el vígjáték mivoltát ennek ellenére sem.” – fűzi hozzá Faris.Janney és Faris egyébként egyetértettek abban, hogy kevés olyan sorozat van ma Hollywoodban, mint amilyen az Anyák gyöngye, és nagyon büszkék arra, hogy egy ilyen erős, példaértékű női családot hoztak létre a kamerák előtt, ami ugyanakkor szórakoztatja is a közönséget.Ha pedig a színésznők nem győztek meg még eléggé, a legújabb hírek szerint a sorozatban látható lesz a Christy-t alakító színésznő férje Chris Pratt is:”Alig várom, hogy újra együtt dolgozhassak veled édesem!”

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB