Az LMP szerint a kvótareferendum nem volt több, mint… | Pannonmagazin
Színes

Az LMP szerint a kvótareferendum nem volt több, mint…

Azt mondta: a kvótareferendum nem volt több, mint “trükközés”, ezt az is mutatja, hogy a kormányfő a népszavazás előtt sem árulta el, milyen közjogi következményei lesznek az eredménynek. Továbbra is csak homályos részleteket közölnek az alkotmánymódosításról, miközben a választóknak joguk lett volna minden részletet ismerni a voksolásról – tette hozzá.Jelezte: az LMP szerint a nemzeti parlamenteké a felelősség a migráció kérdésében, de konkrét módosítási javaslatról csak a teljes szöveg ismeretében dönthetnek.Hozzátette ugyanakkor: a népszavazáshoz hasonlóan az alaptörvény módosítása sem oldja meg a migrációs válságot. Közölte: a párt nem vesz részt semmilyen olyan “politikai színjátékban”, amely a népszavazáshoz hasonlóan arról szól, hogy a kormány a migrációs válság mögé bújva ne foglalkozzon az ország más fontos problémáival, az egészségüggyel, a dolgozói szegénységgel, a kivándorlással, a munkaerőhiánnyal vagy a “mindent felemésztő” korrupcióval.Gál József szólt arról is, hogy álláspontja szerint az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény, a CETA támogatásával a kormány sokadszorra bebizonyította, nem a magyar dolgozók és vállalkozók, hanem a külföldi multicégek érdekeit képviseli. A CETA ugyanis csak a Magyarországra “összeszerelő üzemként tekintő” nagyvállalatoknak fog kedvezni – hangoztatta.Úgy fogalmazott: a CETA életbe lépésével “jelentősen csökken Magyarország önrendelkezése”, hiszen életbe lép egy “antidemokratikus vitarendezési eljárás”, amely az uniós és a magyar joggal ellentétesen különleges jogokat ad a Kanadában bejegyzett cégeknek az európaiakkal szemben. Megismételte pártja álláspontját, amely szerint az ilyen egyezmények célja, hogy minden korlátot lebontson a tőke szabad mozgása elől, így a gazdag országokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé tegye.Orbán Viktor miniszterelnök kedden, sajtótájékoztatón az Országházban azt mondta: azzal, hogy az október 2-ai népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre, létrejött egy új, pártok felett álló egység Magyarországért, amely nemzeti ügynek tekinti a szuverenitás megvédését. Kijelentette: az emberek döntésének érvényt kell szerezni az Országgyűlésben. Ezért “ennek a 3,3 millió embernek a nevében” kezdeményezett alkotmánymódosítást, hogy világosan kimondják: a magyar parlament hozzájárulása nélkül Brüsszel semmilyen uniós előírással sem telepíthet Magyarországra bevándorlókat.Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a sajtótájékoztatón tudatta, hogy a kormánypárti frakció arról is döntött: arra hatalmazza fel a miniszterelnököt, hogy az aláírásával elindulhasson a CETA ratifikációs folyamata. Indoklásul a politikus azt mondta: nem lépnek hatályba olyan átmeneti rendelkezések, amelyekről Magyarországnak önállóan kellene rendelkeznie.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB