Balog Zoltán akkorát mondott, hogy alig fért ki a száján | Pannonmagazin
Színes

Balog Zoltán akkorát mondott, hogy alig fért ki a száján

Szavai szerint oktatásra 270 milliárd forint, egészségügyre 167 milliárd forint, a társadalombiztosítási és jóléti szférára 155 milliárd forint, a kulturális tevékenységekre 66 milliárd forint, a sport és szabadidős ágazatokra pedig 22 milliárd forint többletforrás jut jövőre.Balog Zoltán hangsúlyozta, a nagyobb anyagi lehetőségek nemcsak az egyes területek működtetését teszik könnyebbé, hanem lehetőséget teremtenek a béremelésekre is.Szeretnénk azoknak, akik az oktatásban, az egészségügyben, a szociális és a kulturális szférában dolgoznak, a bérét úgy emelni, hogy végre közelítsünk ahhoz a mértékhez, ami a munkájuknak valóban a megfelelő ellentételezése – mondta – elismerve ezzel, hogy mégsem keresnek eleget a magyar munkavállalók.Hozzátette: az emberi erőforrás megerősítésére rendelkezésre álló források bővülését a gazdaság teljesítményének a növekedése tette lehetővé, csakúgy, mint a mindenki számára pozitív hatásokkal járó adócsökkentést, valamint a fiatalok otthonteremtésének támogatását.Balog Zoltán kiemelte: 2017 az otthonteremtés éve lesz. Szavai szerint a kormány a saját otthon meglétét a polgári berendezkedés egyik legfontosabb előfeltételének tartja, a jövő évi költségvetésben éppen ezért 211 milliárd fordítanak az otthonteremtés támogatására, amelynek legfontosabb elemei a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az áfacsökkentés.Szólt arról is, hogy már az idén működni fognak a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) amelyek keretében tíz éves távlatban további 3 millió forintos támogatás járhat otthonteremtésre.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB