Micsoda barbárság szomorúnak lenni egy vidám asztaltársaságban! Milyen elvetendő az, ha mást vélünk felfedezni ugyanazon festményekben, ha mást értünk az írásokban, vagy, ha lefejelünk valamit, míg más vigyázni tud magára…

Elképesztően idegesítő, ha más a szokásunk a ruházkodásban, az étkezésben és egyáltalán a világlátásban. Már-már megbocsájthatatlan, ha nem érzékelünk egyformán szagokban, ízekben, tapintásban és hallásban.. Ki hallott még ilyet? Egy ilyen egységet, egyenlőséget megbontani?… Mekkora szégyen! A másságot lefejezni kéne, nem? Legalábbis – ha átvitt értelemben is, de – így szokás. Szidni, megalázni, majd megsemmisíteni kell valakit csak azért, mert szalmaszálat használ a szürcsöléshez szívószál helyett. Még ilyet! Szégyentelen, köveznivaló és kitiltásra érdemes. Szánalmas dolog, ha olyan cuccot hord, ami nekünk nem állna jól sohasem…

Micsoda ellentmondás: ugyanaz az elv, ugyanaz a pénz, ugyanaz az önkifejezés, és másmilyen a világ, a világ egy másik pontján, s mégis ugyanaz. Na ez az istenkáromlás.

Holott az isten egységet, egyenlőséget hozott létre, csak a nő lett a férfi oldalbordája, s a tudás fájának almája a kísértés, a méreg. Nem is értem miért volt ez az ellentmondás szükséges. Bár elvileg a rossz döntés nem örökletes..

Szégyentelen emberek! Tejjel inni a teát, zoknival hordani a szoknyát?.. Micsoda barbárság! Nem fogadtatnak el, megkínoznak, megaláznak, s végül megsemmisítenek. Ennyi értelme van a beolvadásnak. Vagy nem?

Egyszerűen részt kell venni az egységet és egyensúlyt folytonosan építő és romboló kultúrában, hisz a megalkuvás az életben maradásunk törvénye. Vagy nem?

Pae