“Itt az ideje örülni, már senkinek nem kell utcára mennie a jobb bérért, mert vannak olyanok, akik helyette és érte gondolkodnak, cselekszenek.” ( Cs.Á.) Azt hiszem ez felejthetetlen, ahogy a mosolyogva tett kijelentés is: “Aki ezen fanyalog annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi a ötszörös és tízszeres jövedelmet.”Nem tudok mosolyogni! Sem ezen, sem azokon az intézkedéseken, amiket a becsülettel dolgozó emberekkel lenyeletnek! Mert sokszor sikerül! Éppen azért, mert annyira fáradtak, hogy már tiltakozni sincs erejük. Szombat reggel “kapaszkodom” a kávémba, ömlik az eső… indulni kell. Nézem a kislányom hogy megnőtt! Zorán dala jut eszembe: “Üres bölcsőt ringat a hold fénye… Az élet csupa kötelesség, de sokat leszünk együtt még …”Beszélgetünk pár szót, nyomkodja a telefonját: “Édesanya, tudod azt, hogy a focistákat hogy várták haza? Vízsugár-kapuval! És hogy mennyi pénzt kaptak… hány milliót…”Tudom! Gratulálok mindenkinek! Senkire nem vagyunk irigyek, de kérdem én: egy ápolónő, 40 év munkaviszony után, miért nem kaphatja meg ezen összegek tizedét sem? Várnak! Mennem kell, mert kevesebben vagyunk! Talán ez is a pályán tartja a kolléganőket. Nem csak a szakmaszeretet, emberszeretet, hanem a kollégák szeretete. Egymás megbecsülése! Nekem megadatott, mindig olyan kollégáim voltak, akikre felnéztem! Akik magas fokon álltak mind emberileg, mind szakmailag! Olyan embereket kaptam az életben magam mellé, akiknek volt értékrendjük! Kíváncsi lennék azon érdekképviselet értékrendjére, aki örömködik egy nem általa elért igen kicsinek mondható eredményen. Sem nem pályán tartó, sem nem hazahívó, sem nem reményt adó… ALKU! A Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság és az Országépítők – nem alkusznak! Megbecsülést a nővéreknek, az egészségügyi személyzetnek, a védőnőknek, a szociális szférában dolgozóknak… Mindenkinek, akiket becsaptak és kisemmiztek! Dolgozunk! Szeptemberben újra együtt: Országépítők!