Bejelentette távozási szándékát a brit kormányfő | Pannonmagazin
Színes

Bejelentette távozási szándékát a brit kormányfő

Összeomlottak a pénz- és tőkepiacok, miután a kilépés hívei kerültek többségbe a Nagy-Britannia EU-tagságáról tartott népszavazáson. Kérdés, hogy lesz-e gyors konszolidáció, a további következmények egyelőre kiszámíthatatlanok. Lényegében összeomlott az angol font az euróval szemben azt követően, hogy szinte biztossá vált Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból. Csütörtökön este a font még 1,50-re emelkedett a dollárral szemben, most azonban 30 éves mélypontra került. Már a BBC hajnali előzetes bejelentését követően hajnali negyed hatra egészen 1,2-ig zuhant az árfolyam, amit kisebb korrekció követett. A dollár ugyanakkor 8 százalékkal, a svájci frank 7 százalékkal erősödött a brit devizával szemben. Az első hírek, ha kevésbé is, de megviselték az euró piacát is, 3,1 százalékkal kevesebb dollárt, másfél százalékkal kevesebb frankot kellet hajnalban adni érte. A forint közel két százalékot gyengült az euróval szemben, több mint 318 forintba került a közös európai deviza.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB