Bűntudattal jár a szabadnap? | Pannonmagazin
Egészség

Bűntudattal jár a szabadnap?

Isten hat nap alatt teremtette a világot. A hetedik nap megpihent. Ehhez képest a századunk embere megállás nélkül „világot teremet.”

A munkaszünet elvetése leginkább azokra jellemző, akik vállalkozók, szabad úszók, ugyanis nem rendelkezik senki az időbeosztásuk felett, így hajlamosak napi nyolc óra helyett tízet, vagy még annál is többet dolgozni.

Az azonban elmondható az emberek egy harmadáról – munkahelytől függetlenül – hogy elviselhetetlen fejfájásra hivatkozik, ha nincs kedve dolgozni. Egy legújabb orvosi tanulmány bebizonyította, hogy azok, akik ténylegesen szenvednek a migréntől, bűntudattal is küszködnek, ha szabadnapokat akarnak kivenni.

A brit kutatásban résztvevő alanyok egyharmada nyilatkozott arról, hogy a szabadnapok igénylésekor a főnökük nem hisz nekik, míg a megkérdezettek közül 5-ből 1 ember gondolta azt, hogy a kollégái szerint a migrénre csak kifogásként hivatkoznak.

A brit Migrén Szövetség mérései szerint a gazdasági válság óta 104 százalékkal nőtt a hívások száma a telefonos lelki segélyszolgálatnál, melyek 35 százaléka kapcsolódik a munkával kapcsolatos problémákhoz.

Az aggodalmak csak nőnek a munkavállalókban a válság okozta leépítések miatt, így valóban csak egészségügyi problémákra hivatkozva mernek szabadnapot igényelni, ha mernek.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB