Cegléd önkormányzata elhatárolódott a doppingoláson kapott… | Pannonmagazin
Színes

Cegléd önkormányzata elhatárolódott a doppingoláson kapott…

Immár hivatalossá vált, hogy Cegléd város lova az elővágtán elért eredményétől függetlenül nem állhat rajthoz a Nemzeti Vágtán. A lovas verseny honlapján megjelent közlemény szerint a Ceglédi Vágtán második helyezést elérő Cegléd település színében versenyző Szabó Levente által lovagolt Bob Herceg Brúnó nevű lóból vett doppingminta pozitívnak bizonyult, így a csapat bejutását a Szervezőbizottság érvénytelennek minősítette. A lovast és a lovat a 2016. évi Nemzeti Vágtán történő versenyzéstől eltiltotta. Továbbá az üggyel kapcsolatosan az a döntés született, hogy 2016. évben Cegléd város további Elővágtákon nem indulhat, de az Elővágta szervezőket megillető direkt nevezést a Nemzeti Vágtán való részvétel kapcsán igénybe veheti.A közlemény emlékeztet arra, hogy a Nemzeti Vágta évekkel ezelőtt a közösségek összekovácsolását tűzte ki célul és azt, hogy sportszerű körülmények között a magyar hagyományokat felelevenítve ismét megszeretesse a lovassportot és egy nagyszabású rendezvény keretein belül öregbítse Magyarország, valamint külön-külön az egyes induló települések hírnevét. Mivel mindemellett a Nemzeti Vágta legfőbb célja az esélyegyenlőség és a biztonság, valamint a lovak védelme, így a Versenykiírás értelmében a szervezőknek az év első Elővágtájától a Nemzeti Vágta döntő futamának eredményhirdetését követő egy órán belül jogában áll bárhol, bármikor a nevezett lovakon dopping vizsgálatot végeztetni. A Dél-Pest megyei város lova egy ilyen vizsgálaton bukott le.Az önkormányzatot kínosan érinti a doppingügy, amely szerintük rombolja a Ceglédről kialakított képet. A városvezetés közleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban. Ebben tájékoztatják a nyilvánosságot, hogy a június 19-én megrendezett IV. Ceglédi Vágtán, a Nemzeti Vágta előfutamán Ceglédet a Füle Lovastanya lovasa és lova képviselte. A második helyezést elért ló a verseny után dopping vizsgálaton esett át, amely pozitív lett, tiltott szert találtak a vérmintában.”Cegléd Város Önkormányzata elhatárolódik a Füle Lovastanya sportszerűtlen cselekedetétől. A város jóhiszeműen adott lehetőséget a lovas tanyának az idei versenyző és ló nevezéséhez, annak érdekében, hogy az országos rendezvényen Ceglédet képviselje. Az önkormányzatot ugyan nem szólt bele a ló kiválasztásába, ez kizárólag a vállalkozó felelőssége, de az eset rombolja a Ceglédről évek alatt kialakított képet.” – olvasható az önkormányzat közleményében.Cegléd egyébként élni kíván azzal a lehetőséggel, hogy elővágta szervezőként direkt nevezzen lovat a Nemzeti Vágtára. Arról viszont, hogy ki lovagoljon és melyik ló induljon a megmérettetésen a városvezetés később dönt. Tehát a doppingbotrány ellenére lesz ceglédi induló a szeptember 16-án kezdődő versenyen.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB