Göncz Árpád író, műfordító, volt köztársasági elnök emléktábláját hétfőn a főváros III. kerületében, annak a háznak a falán, amelyben élt és alkotott 1947 és 1990 között.Az MTI tudósítása szerint Bús Balázson, a kerület fideszes polgármesterén és Gulyás Andráson, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnökén kívül beszédet mondott Rainer M. János történész, az 56-os intézet vezetője is, aki beszédében felidézte Göncz Árpád 56-os szerepvállalását, majd kiemelte, hogy a volt köztársasági elnök testesítette meg leginkább azt, ami a magyar demokrácia lehetett volna 1989 után. Mégsem az lett, de ez nem rajta múlt – mondta. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megtette, amit lehetett “1956-ban, a 80-as években, 1989-ben és utána is”.Rainer M. János a rendezvényről szóló tudósításokat olvasva vette észre, hogy a távirati iroda szerint a beszéde itt ért véget. Pedig nem, ezt követően még tett néhány aktuálpolitikai utalást is, ami valószínűleg kényelmetlen volt az állami propagandának, ezért egyszerűen kihagyták a tudósításból.Rainer ezért kedd este saját Facebook oldalán hozta nyilvánosságra az MTI által kicenzúrázott szövegrészt: “Az emléktáblák, emlékhelyek a múltba révedés helyei. Mint egy varázstükörben, felidézzük az elmúlt, elhalványult arcokat. Ha itt is így teszünk, nehéz lesz Göncz Árpád szemébe nézni. Szelíden mosolyog majd a szeme, mint majd’ mindig – de akkor is nehéz lesz. Mert halk, kicsit rekedt hangján azt kérdezi tőlünk, és másoktól, de még saját magától is, hogy miért van az ország mai arcán 1956 szabadság-ünnepe helyett szögesdrót-kerítés? Mit keresnek ott pusztuló falvak? Mit keres ott politikai és művészi giccs? Miért látjuk rajta új önkényurak zavart és önelégült vigyorát? Vajon már a mi arcunk is ilyen, csak ez látható rajta? Mit tettünk, hogy ilyen lett? Mit teszünk, hogy ne ilyen legyen? Göncz Árpád elment, jó lélekkel emlékezünk rá. A kérdéseket itt hagyta, ő már nem segít nekünk megválaszolni őket. Ő megtette, amit tehetett. A többi, a válasz, ha van, itt maradt, az a mi dolgunk, leányaié és fiaié, leányainké és fiainké.”