A Greenpeace határozottan elutasítja az atomenergia polgári, elektromos energia termelésére történő felhasználását: mert az veszélyes, szennyező, drága, és hozzájárul a nukleáris fegyverek terjedéséhez. Továbbra sincs biztos megoldás a kiégett fűtőelemek és más radioaktív anyagok hosszú távú tárolására.

Mindezek miatt az atomenergiát fokozatosan ki kell vezetni, és a már ma is rendelkezésre álló, megújuló energiaforrásokat használó technológiákkal kell helyettesíteni.

Paks 2 reaktoraira nincs szükség, a megújulók gyors fejlődése, együtt az energiahatékonyság növelésével biztonságos és független jövőt jelenthet nekünk és a következő generációknak.

Hogy nekik soha ne kelljen egy, a csernobilihez vagy a fukusimaihoz hasonló katasztrófát átélniük.

1986. április 26-án hajnalban két robbanás történt a csernobili 4-es reaktorban. Tíz napon keresztül égett az erőmű, a robbanások és a tűz következtében a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák együttes radioaktivitásának több százszorosa került a levegőbe. A világ egyik legnagyobb atomerőművében történt katasztrófát a reaktor tervezési hibái és emberi hibák okozták. A kijevi központ kérésére a személyzet húsvét szombat éjszakáján biztonsági kísérletet végzett, melynek során kikapcsolták a biztonsági automatikát és veszélyesen alacsony szintre csökkentették a reaktor teljesítményét. A tervezési hibák miatt instabillá vált a reaktor, a teljesítmény hirtelen növekedni kezdett, a kezelőszemélyzet beavatkozása pedig csak tovább súlyosbította a helyzetet. A reaktorban két robbanás történt: a hűtővíz elforrása gőzrobbanást okozott, amelyet hidrogénrobbanás követett. A robbanások leszakították a reaktor tetejét, és szétrombolták az épületet. A robbanásokat követő tűzben 750 méteres magasságig felcsapó tűzcsóva szétszórta a radioaktív részecskéket (uránt és plutónium-oxidot) a légkörben, amelyek nemcsak a mai Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország egy részét terítették be, hanem egészen Nyugat-Európáig eljutottak.

A katasztrófa méreteit nagymértékben fokozta a szovjet vezetés titkolózása. Április 28-án a svéd monitoringállomások a radioaktivitás jelentős növekedését, a normális értékek negyvenszeresét mérték a légkörben. Ezt követően a szovjet fél beismerte a baleset tényét, de továbbra is titkolta annak mértékét. A következő néhány évben mintegy 600 000 ember vett részt a mentési munkálatokban, amelyek egyik fő célja az volt, hogy elzárják a megrongálódott reaktort a környezettől. Ma Csernobil körül 30 kilométeres biztonsági zónát tartanak fenn.

Több ENSZ-szervezet és a három leginkább érintett ország részvételével 2006-ra készült el az addigi legátfogóbb egészségügyi tanulmány. A katasztrófa körülbelül 50 ember azonnali halálát okozta. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése azt állítja, a közvetlenül a sugárzás miatti halálozások száma 9000-re tehető. A jelentés leszögezi: „nem lehetséges a halálos rákbetegségek számának pontos megbecslése.”

A 2006-os TORCH jelentés 30 000–60 000 rákos megbetegedés miatt bekövetkezett elhalálozást becsül.

A hosszú távú egészségügyi hatások vonatkozásában komoly vita alakult ki a szakértők között. A Greenpeace 52 nemzetközi szakértő bevonásával szintén vizsgálta a katasztrófa egészségügyi következményeit. Összesítésük szerint a csernobili baleset mintegy 270 000 rákos megbetegedésért és 93 000 rákos megbetegedés miatti halálesetért felelős. A jelentés szerint nagyságrendekkel több megbetegedés (többek között pajzsmirigyrák, leukémia, impotencia és szaporítószervi megbetegedés, terhességi és születési rendellenesség) várható a vizsgált 3 országban. A társadalmi hatások pedig felbecsülhetetlenek.

Forrás: greenpeace