Csúnyán becsapott a Fidesz egy nyolcezres települést | Pannonmagazin
Színes

Csúnyán becsapott a Fidesz egy nyolcezres települést

Az ügynek köszönhetően a 2014 őszén rendezett önkormányzati választásokon el is bukott a független polgármester, és alig 50 szavazattal ugyan, de a Fidesz színeiben politizáló Kiszelné Mohos Katalin aratott győzelmet. Bár a polgármester asszony úgy emlékszik, hogy nem nyilvánított véleményt a plázaépítés ügyében, Deák József, a Civilek Nagykovácsiért Egyesület vezetője szerint a helyi Fidesz éppen azt állította, hogy hatalomra kerülése esetén nem hagyja majd, hogy bevásárlóközpont épüljön a településen. A nagyobbik kormánypárt helyi szervezete azonban most már teljes mellszélességgel kiáll az építkezés mellett.Hivatalos álláspontjuk szerint a településnek szüksége van az új, nagyobb méretű, megfelelő parkolási lehetőségekkel ellátott kereskedelmi egységre. A civilek ezzel szemben azt állítják, hogy Nagykovácsinak igenis jól működő bolthálózata van, amit egy ilyen bevásárlóközpont egészen biztosan tönkretenne. Ezzel munkahelyek szűnnének meg a településen, ami viszont nem érdeke a helyieknek. Az egyesület vezetői azt sem értik, hogy az önkormányzat miért akar évi 12 millió forintért irodát bérelni az épülő komplexumban, amikor jelenleg is saját tulajdonú ingatlanban működik.Az eset akkora érdeklődést váltott ki, hogy az 5800 szavazásra jogosult lakosból már közel 2000 választópolgár aláírta a beruházás leállítását célzó kezdeményezést.A beruházáshoz szükséges telket egyébként az a Vörösvár Invest Kft vásárolta meg, amelynek tulajdonosa az a Breier László, aki igazgatósági tag a CBA-üzletláncot összefogó kft-ben.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB