Ismerlek Titeket, mert egy ugyan olyan ápolónő vagyok mint Te -Ti.-Tudom mi az, december 24-én egy órakor fölállni az ünnepi asztaltól, öltözni mosolyogva, puszit adni a lányodnak, és mondani, “reggel sietek haza…”-Mert Te indulsz, hisz vár a kolléga, és elmegy az utolsó BKV- járat, ha nem érsz be időben. Tudom, mi az, a lépcsőházban nyelni a könnyeid, hogy a családod ne lássa.-Tudom, mi az 04-kor kelni, rohanni föl a kórházkertbe, már annyi éve, sietni, mire jön a tiszta ágynemű, ott legyél, mert ellopják. Nem rosszból, csak a másik osztálynak sincs, nincs mire cserélned az ágyneműt. – Tudom, mi az, mikor várod a műtőből a beteget, húzod az ágyneműt, és már a harmadik is szakadt, és végre egy nem az, de az meg nem ér végig a puha szivacson,ami eszméletlenül gusztustalan.- Tudom, mi az, mikor elhunyt valaki, és letakarva ott fekszik még két órát, és hogy ne a kórteremben hagyd a többi gyermek között, kitolod a kezelőbe, és némán szúrsz új vénát a másik gyereknek, és stresszelsz, a másik szülő észre ne vegye, a lefedett halott gyermeket. – Tudom, mi az, mikor nem működik a szaturáció-mérő, és kékül a beteg, és nem tudod a valós értékeit, tudom mikor ereszt a vérnyomásmérő pumpája, de nincs másik, és nem tudod hiteleset mértél-e?- Tudom, mi az, mikor a szondát lent hagyod, mert nincs több…- Tudom, mi az,mikor nincs mivel kirögzítened a branült, és mindenféle ragasztós tákolmányt teszel föl, mert már nincs mepore.- Tudom, mi az, mikor az olcsóbb csapot rendelték be, és elpattan, és a levegő látod, hogy elindult a beteg felé, és zársz le mindent… és kezdheted elölről a rengeteg infúzió összeszerelését.- Tudom, mi az, mikor fölszól az orvos a műtőből, “kedves nővér, segítene átenni a beteget, mert a műtősfiúnak elment az utolsó vonata, és elengedtem, egyedül vagyok…” -igen, ilyen is volt! De olyan is van, hogy maga a professzor tolja a betegét a műtőbe…- Tudom, mi az, imádkozni azért, hogy a tíz éve selejtes autokláv sterilizáló gép ajtaja lenyíljon, ne szoruljon be az anyag, mert akkor állnak a műtők.- Tudom, mi az, rohanni az astrupcsővel egy másik osztályra, éjszaka, sötétben, és huzigatni benne a mágnest, be ne alvadjon a vér…- Tudom, műszak végére bedagad a lábad, és nincs erőd elindulni, nincs erőd, mert otthon vár a házi munka, 12 óra után, örülsz ha hazaérsz, és holnap éjszakázol, de előtte még elmész lakást takarítani, mert élni is kell valamiből.- Tudom, mikor hó végén már a sodrós cigire se telik… mert annyi megállásod van, míg elszívsz egy cigit…- Tudom, mikor leadod a pótrendelést a hónap második felében, indul a “csere-kereskedelem” mert lehúzta a vezetés a legfontosabbakat a listáról…Sorolhatnám… mert egy vagyok közületek! Elindultam Értetek, de sokszor a félelem, a kicsi elvesztésének a félelme, nagyobb úr.Értem én, értem… és értik a Társaim is, akik névvel, arccal vállalják minden nap az Őket ért atrocitást, így még kiválóbban dolgoznak! Várunk Titeket Nővérek, Orvosok, Műtősök, Laboránsok, Sterilizálók, Betegszállítók, Segádápolók, Mosodai alkalmazottak, Takarítók, Műszakisok, Humánerőforráson dolgozók, mert az egészségügy team munka! Mi tudjuk! Egymás nélkül nem létezünk! Betegek, Rokkantak, és akik ránk szorulnak, mikor jön a baj.Gyertek el értünk a demonstrációra, Értetek, mert csak Veletek jutunk egyről a kettőre. Beteg az ország, gyógyítsuk meg!