Egyre gyanúsabb a felcsúti Juhász halála | Pannonmagazin
Színes

Egyre gyanúsabb a felcsúti Juhász halála

Váradi András göböljárási juhász túl sok borsot tört a hatalom orra alá, segített Ferenczi Krisztinának, aki oknyomozó cikkekben, majd egy könyvben is foglalkozott Mészáros Lőrinc polgármester viselt dolgaival, illetve Orbán Viktor vagyonosodásával – írja mai riportjában a 168 Óra Online.A lap szerint az iratokból az derül ki, hogy Váradi András a 2014. őszi önkormányzati választások előestéjén Alcsútdobozon plakátolt, s amikor végzett, alumíniumlétráját rákötötte a Daewooja tetejére, és hazaindult Göböljárásra. A közeli golfpálya mellett, egy szűk útszakaszon leesett a létra a kocsiról, ezért megállt.Miután valószínűleg áthajtott a létrán, lefékezett mögötte egy Opel. Váradi az autó törökbálinti sofőrjétől elnézést, kért és sietett az úttesten fekvő holmijáért. Az opeles nem látta, hogy mi történt ezután. A rendőrségi adatok szerint az M. házaspár Etyek felől érkező Mercedese körülbelül hetven kilométeres sebességgel ütötte el Váradit. A szakértői papírok szerint a vele szemben álló két autó lámpái zavarhatták a sofőr látását. A lap azt írja, Mészáros és Váradi között akkor durvult el a vita, amikor a felcsúti polgármester megvett több földet a Csákvári Mezőgazdaság Zrt.-től. Ezeken állt Váradi birkahodálya is, meg a legelő, egykori focipálya, ahova az előző tulajdonos engedélyével kihajtotta az állatait. Mészáros ezt többet nem engedte.Az újság megszólaltatta Magyar György ügyvédet, aki azt mondta: a bíróság a legutóbbi tárgyaláson egyetértett azzal, hogy a szakértői állítások ellentmondásosságát fel kell oldani, de abban még nem döntött a bíróság, hogy elrendeli-e a bizonyítási kísérletet.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB