A családunkat nem válogathatjuk meg, egyszerűen csak összeszületünk, egy helyre. Ennek következményeképpen, az esetek nagy többségében, mérhetetlenül különbözünk egymástól. Éppen ezért alakulhat ki egy családon belül rengeteg konfliktus, dominanciaharc, sértődés és veszekedés. Nehezebb lehet, ha több generáció él egy fedél alatt, hiszen a nagy korkülönbségek még inkább megnehezíthetik a kommunikációt és az elfogadást. Azonban érdemes más megvilágításból is szemügyre venni a helyzetet, hogy egymástól való eltérésünket személyiségfejlődésünk érdekében felhasználhassuk.

Amikor dédik, nagyszülők, szülők és gyerekek egy asztalnál ülnek, gyakran előfordul, hogy mindenki okosabb, mint a többiek. Szeretjük megmondani másoknak, hogy mit gondolnak rosszul, hogy milyen volt régen és milyen most a világ, hogy kinek-kinek a saját korában mit kellett vagy kellene cselekednie. Teljes joggal érezzük azt, hogy nekünk van igazunk, és ez bizony megállja a helyét, hiszen mindenkinek saját igazsága van, mely kortól, nemtől, élethelyzettől, tapasztalatoktól és személyiségtől függ, éppen ezért nem húzhatjuk rá másokra a saját uniformisunkat. Van, aki tudja ezt kezelni, és van, aki mint a vakló, dübörög előre és kardoskodik saját véleménye mellett. Ezen nem lehet változtatni, de a saját hozzáállásunkon nagyon is érdemes változtatnunk, a “családi béke” érdekében,

A család nem csupán a szeretetről, hanem egy sokkal erősebb kötelékről, a szövetségről szól. Teljesen mindegy, hogy a dédi nem ért egyet velünk, ha segítségre van szüksége, vagy bántás éri, teljes mellszélességgel ott vagyunk mellette. Ha a tányérunkról az utolsó falatunkat nem is adjuk oda a testvérünknek, egészen biztos, hogy ha úgy hozza az élet, nem hagyjuk őt az éhezni. A családunk egy olyan vérszerződés alapjaira épül, mely átível ellentéteken és különbözőségeken, ám mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy a hétköznapi bosszúságok és ellenvélemények, felfogás- és viselkedéseltérések feledtessék velünk azt, amit a mi kis közösségünk igazából jelent.

Egyszer és mindenkorra meg kell értenünk, hogy nem tudjuk megváltoztatni a másikat, nem javíthatjuk ki a csorbákat, hiszen nekünk is vannak hibáink. Nem szólhatunk bele a másik életébe, és fontos, hogy tiszteljük egymást. Ne csak a fiatalok az idősebbeket, mert “úgy illik”, hanem az idősebbek is adják meg a tiszteletet a gyerekeknek azzal, hogy engedik nekik elkövetni az őrültségeiket (természetesen ésszerű kereteken belül), hogy meghagyják őket a saját intim szférájukban, melybe nem tolakodnak bele csak azért, mert ők az idősebbek és ez nekik “jár”, mert “bezzeg az ő korukban…”. Emberek vagyunk mindannyian, és kortól függetlenül, így is kell kezelnünk egymást.

A család egy sokszínű minitársadalom, melynek olyan előnyei vannak, amiket érdemes kiaknázni. Rengeteget tanulhatunk egymástól, gyengeségeinket rokonaink erősségei egészíthetik ki, és ennek segítségével mi is megerősödhetünk. Rengeteget tanulhatunk toleranciáról és elfogadásról, szüleink és nagyszüleink meséiből a múltról, ők pedig a gyerekektől a jövőről.

Mindenképpen érdemes nyíltan és őszintén kommunikálni, hogy elkerüljük a félreértéseket, hiszen a nyolcvanéves dédi bizony nem úgy beszél és nem úgy gondolkodik, mint a húsz éves dédunoka. Meg kell találnunk a közös hangot. Fiatalként úgy kell bemutatnunk a jelenünket, hogy az idősebbek is megérthessék, az “öregeknek” viszont rengeteget kell mesélniük a múltról, az életükről és a tapasztalataikról, hogy az unokák ebből okulhassanak, tanulhassanak és emlékezhessenek. A család intézményét úgy kell felfognunk, mint egy mikrovilágot. Egy olyan közösséget, melyben élmény új emberekkel találkozni, hiszen kezdetben mindannyian idegenek vagyunk egymás számára. Legyen öröm a megismerés, és ne akarjuk ráerőszakolni a saját nézeteinket a többiekre. Tanuljunk meg együtt élni, hogy a közösen eltöltött idő igazi értékké váljon, melyet majd az unokáink az ő unokáiknak mesélhetnek majd.

Türelem, megértés, elfogadás a jelszavai ennek a szövetségnek, mely azért köttetett, hogy soha ne legyen akadály előttünk. A család ereje az összetartásban rejlik, és erre csak akkor vagyunk képesek, ha megvan a kölcsönös tisztelet. Dolgoznunk kell azért, elsősorban magunkon, hogy együttműködhessünk, de mindenképpen megéri az áldozatot, hiszen a családi összetartás az egyetlen, ami életünk végéig szól.

Kiemelt kép: pixabay.com