Eszméletlenre verte a pályára berohanó néző a játékost… | Pannonmagazin
Színes

Eszméletlenre verte a pályára berohanó néző a játékost…

Történt, hogy az 55. percben kiállított hazai játékos, Oláh Máté miközben vonult le a pályáról, egy támadóval találta szembe magát. A nézőtérről a játéktérre beugrott néző a heol.hu információi szerint a tarjániak egy héttel korábban kiállított, emiatt ezúttal eltiltását töltő játékosa volt. Az egyébként gyöngyöspatai illetőségű futballista nekiesett Oláh Máténak, akit nemcsak megütött, de meg is rúgott. Ennek következtében a sértett eszméletét vesztette, mentőt kellett hívni hozzá, és jelenleg is kórházi ápolásra szorul.- A nézőt le kellett fogni, és megnyugtatni, majd értesítettük a rendőrséget is – mondta a heol.hu-nak Szabó Gyula, a Gyöngyöshalász SE elnöke. – Az esetnek nem volt előzménye, nyugodt mederben zajlott a mérkőzés, nem tudjuk, mi váltotta ki ezt az egészet a fiatalemberből.A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye: A Gyöngyösi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 15 éves gyöngyöspatai fiú ellen, aki a gyanú szerint 2016. október 29-én 14 óra körül a gyöngyöshalászi sportpályán mindenféle előzmény nélkül bántalmazott egy szintén gyöngyöspatai fiút, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a helyszínen elfogták és előállítottak a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB