Egy fiatalember, arca is, kerekesszéke is ismerős, minden demokratikus rendezvényen ott látom. Lent, a Népszava képén a kisfiú, aki pár percre mellém szegődött, mindenkire ránevet, és amikor megdicsérem dundi karocskájáért, hogy milyen izmos nagyfiú már, kitüntet egy barátságos “sziá”-val. Boldognak látszik, és nem “fogyatékkal küzdőnek”, ahogy a hivatalos terminus mondaná. Rég láttam ilyen vidám menetet: mindenki mosolyog, integet, szóba elegyedik a mellette haladóval, A híd közepén többezer színes lufi repül a magasba. A menet élén a felirat: “Képes vagyok”.Figyelmet, jogokat, lehetőségeket, esélyt kérnek, hogy meg is tehessék, amire képesek. Az országban 460.000-en vannak. Akadálymentesítést szeretnének, megfelelő lakásotthont és munkahelyet.A Belvárosban lakom, nem is túl messze a Lánchídtól. Átgondoltam, hogy jutnék oda, ha kerekesszéken közlekednék. A metró nem jó, mert ugyan a Ferenciek terén az aluljáróba lifttel is leereszkedhetnék, de onnan tovább a mozgólépcső már akadály. A kettes villamoson olyan magas a lépcső, hogy még az egyébként egészséges idősebbek vagy csak kicsit fájós lábúak is nehezen húzódzkodnak fel rá. A buszok? Nem emlékszem, hogy az 5-ös vagy a 16-os alacsony padlójú-e. Egy mozgássérült MSZP-s fiatalembertől tudom, hogy a legtöbb járaton nagy szerencse kell ilyet kifogni. Múltkor együtt akartunk kávézni a Westendben, csak hosszú bolyongás után találtunk helyet, ahol elég széles a bejárat a kerekesszékének.Nálunk az egyformaság az elvárás. Ha különbözöl, aligha boldogulsz. Olvasom, hogy egy három és fél éves kisfiú valóságos csodagyerek, ír, olvas, több nyelven beszél. Nem veszik fel az állami óvodába, mert “túl okos”, nem tudnak vele mit kezdeni. Magánóvodára a családnak nem telik. Nehéz a befogadás, bármerre lógsz ki a sorból.Ez a menet most tele volt életörömmel. Ott mindenkiről elhittem, hogy igen, képes. Ha másképp, ha nehezebben is, de képes arra, amit akar. De vajon mi, mi képesek vagyunk elfogadni, befogadni, segíteni, tisztelni, aki valamiben más? Örülni neki, annak, amit ő adhat? Lehet, hogy először is minket magunkat kellene “akadálymentesíteni”?