Felcsúti győzelmével százszázalékos maradt a Vasas | Pannonmagazin
Színes

Felcsúti győzelmével százszázalékos maradt a Vasas

Az angyalföldiek idegenben több mint 15 év után múlták felül a Videotont.A nemzetközi kupasorozatokban egyedüli magyar csapatként versenyben maradt székesfehérváriak mostani vereségükkel továbbra is nyeretlenek az NB I új idényében.Tapogatózó játék zajlott a meccs elején, az első komoly helyzetre a 30. percig kellett várni, akkor Poleksic védett nagyot. Noha a Vasas bátran játszott, apróbb lehetőségei inkább a hazaiaknak voltak, de gól nem született a szünetig.A folytatásra Suljic becserélésével megélénkült a Videoton játéka, Poleksicnek újabb bravúrt kellett bemutatnia, hogy ne kerüljön hátrányba a Vasas, de a bosnyák középpályás megsérült, így le kellett cserélni. Az angyalföldiek egy kis szögletet követően Korcsmár fejesgóljával vezetést szereztek. Ezt követően a Videoton továbbra is erőtlenül támadott, a fővárosiak kontrái viszont egyre veszélyesebbek voltak, majd a hajrá kezdetén – egy szabadrúgás után – Pavlov találata eldöntötte a három pontot, noha az utolsó pillanatban szépített a Videoton.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB