Felfedte magát az egykori ügynök – nem is akárki | Pannonmagazin
Színes

Felfedte magát az egykori ügynök – nem is akárki

Az “ügynökkártya” címmel Magács László rendező, az Átrium Film-Színház igazgatója posztolt a Facebookon arról, hogyan szervezték be ügynöknek 1981-ben, 21 évesen a hadseregben.”1981. januárjában, 21 évesen behívtak katonának. Építő műszaki alakulathoz. Az ilyen típusú alakulatokról azt kell tudni, hogy itt a kiképzés után nem foghattak fegyvert a katonák. Építkezésen dolgoznak. Itt voltak a “problémás” elemek. Viszonylag gyorsan az írnokiban találtam magam, mert azon kevesek közé tartoztam, akik gépelni tudnak.A kiképzés után a századparancsnok berontott az irodába, és üvöltve rugdalt ki, mert hogy én a rendszer ellensége vagyok, és az ilyeneket mind egy szálig golyófogónak kellene használni, ha háború lenne. (Nem volt.)Új századba kerültem. Napközben kubikoltam, este a könyvtárszobában ültem.Eltelt pár hónap, és hívattak.A katonai titkosszolgálat tisztjei, és néhány civil ruhás várt egy szobában. Megint elhangzott a “rendszer ellensége” minősítés, a “könnyen beleeshet a 10 %-os elhullási keretbe” megjegyzés (most megtudtam, hogy ilyen nem volt, de akkor nagyon is valóságosnak tűnt). Felhívták a figyelmemet arra is, hogy a “futkosón” – ez a katonai börtön – eltöltött idő nem tartozik bele a szolgálati időbe, tehát akár életem végéig sorkatona lehetek, ha nem vigyázok magamra. “Gondolkodjak el ezen.”Eltelt újabb pár hónap. Hívattak.A szobában most civil ruhások vártak. Kicsit szabadkoztak, amiért ilyen nyers volt az előző beszélgetés, de segíthetnek. Itt kell aláírni. Aláírtam.Feladatokat kaptam.”A teljes bejegyzést itt tekinthetitek meg.A kép “A Vizsga” című filmből való, ahol Kulka János ÁVÓ-s ezredest játszik.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB