Főszerepben a verbunkos | Pannonmagazin
Turizmus

Főszerepben a verbunkos

Egressy Béni_Barabás portré

Egressy Béni
Barabás Miklós portréja

A Szózat komponistájára emlékeztünk augusztus utolsó hetében a Miskolci Kamarazenei Nyár programjaival. Idén áprilisban ünnepeltük Egressy Béni születésének 200. évfordulóját, és a hatnapos rendezvény műsora úgy lett összeállítva, hogy a közönség a lehető legteljesebb képet kapja, hiszen Egressy sokoldalú művész volt: színész, operaénekes, nótaszerző, hazafias érzelmű énekkari művek komponistája, operák szövegkönyveinek fordítója, átírója, népszínművek szerzője, újságszerkesztő, hangversenyrendező. Életének egy meghatározó időszakát töltötte Miskolcon, így a város emléktábla avatással és egy Egressy-vándorkiállítással tisztelgett emléke előtt.

Flach Antal csembalóművész, a programsorozat főszervezője olyan helyszíneket választott a koncertekhez, melyek többsége Egressy életében is fontos szerepet játszott. Az Avasi Műemlék Templomban felcsendültek a komponista vallásos témájú alkotásai, valamint az ő szövegkönyveire írt Erkel-operák zenés imái.

PTV Fotó: Vona Ildikó

PTV Fotó: Vona Ildikó

Egressy zongoraművei és dalai kerültek bemutatásra a Szemere-szalonban, ahol Horváth Anikó csembalóművész reformkori asztalzongorán játszott, Zádori Mária énekművész pedig ízelítőt nyújtott az 1800-as évek magyar dalterméséből. A korszak további meghatározó zeneszerzői: Lavotta János, Bihari János, Csermák Antal, Rózsavölgyi Márk és a miskolci születésű Reményi Ede kompozíciói szintén hallhatók voltak a rendezvényeken.

Horváth Anikó csemballó-Zádori Mária ének PTV Fotó: Vona Ildikó

Horváth Anikó csembaló – Zádori Mária ének
PTV Fotó: Vona Ildikó

Az Almássy-kúriában található Európa Házban tartott koncerten Liszt, Brahms és Rubinstein virtuóz Egressy-parafrázisai hangzottak el, majd a helyi színházban opera- és népszínművek részleteivel zárult az idei Kamarazenei Nyár. A nagysikerű hangversenyeken közreműködött többek közt a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Vajda Éva,

Vajda Éva-Miskolci Szimfonikusok PTV Fotó: Vona Ildikó

Vajda Éva – Miskolci Szimfonikusok
PTV Fotó: Vona Ildikó

Ács Gabriella, Lőkös Dániel (a Bécsi Staatsopera tagja),

Ács Gabriella - Lökös Dániel PTV Fotó: Vona Ildikó

Ács Gabriella – Lökös Dániel
PTV Fotó: Vona Ildikó

Varga László, Boros Géza, Varga Gergő és Balázs István (szavalat), a koncertek műsorvezetője Sziklavári Károly zenetörténész volt.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB