Talán nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy szívesen felülnék egy elvarázsolt vonatra, amely visszarepít az időben, s így betekintést nyerhetnék elődeink életébe. Milyen csodálatos lenne végignézni az első karácsonyfa feldíszítését; látni az örömöt a gyermekek arcán, ahogy feltekintenek az óriási, tüskés, csillogó fenyőre. Néhány gondolat erejéig nosztalgiázzunk együtt az 1950-es évektől napjainkig

Kosztolánczi Józsefné, 61 éves meggyeskovácsi lakos örömmel alkotott véleményt a karácsonyi hitvilág mikéntjéről 50 év távlatában. Korosztályi ellenpólusként, a mai fiatalság képviseletében Pomper Kitti és Németh Alexandra cukrász-technikus tanulók szintén kifejtették tapasztalataikat a téma kapcsán. Lehetséges, hogy a mai fiatalok számára az adventi koszorú a divatról szól, és a gyertyagyújtások hétről hétre ürügyül szolgálnak újabb szelfik készítésére?

Kosztoláncziné gyerekkorában nagyon egyszerű karácsonyok voltak; hosszú ideig hittek a „Jézuska” létezésében. Mindez talán annak is betudható szerinte, hogy nem uralkodott a technika, a fiatalok naivabbak voltak. Jó visszaemlékeznie, hogy akkoriban a karácsony valóban a hitről, a várakozásról szólt; s nem csupán a „szeretet ünnepe” jelzőt kapta meg. A családok rendszeresen templomba jártak. Három generáció élt egy fedél alatt, télen egy szobába tömörült a család apraja nagyja. A karácsonyfa nem tudott asztalra kerülni, a hely szűkéből kifolyólag és a kor hagyományai szerint, gerendára akasztották a fenyőfát.
Szaloncukros papírba bugyolált diófélék, díszes gyertyatartóba helyezett gyertyák, színes papírokból készítettek formák kerültek a fára. Napjainkban az unokái nevével díszített mézeskalácsok mellett szalmadíszek és színes gömbök jelennek meg a fáján.

A lobogó gyertyaláng fontos szerepet játszott számukra, mindez a lélek tovább létét, elhunyt szeretteik emlékét szimbolizálta nekik. Mi került a fa alá? Nem volt lényeges, már maga a fa is nagy ajándék volt. A boltokban számos termék nem volt hozzáférhető a kor politikai helyzete miatt, így ha akadt távolabb élő „pesti” rokon, az ember hozzájuthatott pár értékes portékához, kincsnek számított a narancs, a szárított füge. Mesekönyv mindig került a fa alá, a családjának fontos volt a tanulás. Barátai közül néhányan nála jobb sorban nőttek fel. Náluk értékes díszek kerültek a fára, és ajándékok garmada került a fa alá. A többség azonban nem volt ilyen szerencsés. Ezek a családok, úgy mint az övé is, a csillogó villogó ajándékok hiányát a családi béke fontosságának tudatosításával és  túláradó szeretettel igyekeztek pótolni. Gyerekként ő is sajnálta, hogy bár jól tanult, neki még sem jutott ki minden jóból. Idő multával rájött, hogy szüleitől a sok csecse becsék helyett egy életre szóló ajándékot, a szeretetet a családi összetartozás érzését kapta.

A nagy ünnepi étkezések során kocsonya, töltött káposzta, babos káposzta szerepelt a menüben.
A hal nem kimondottan volt gyakori étel az ünnepek alkalmával. Anyósa szaloncukrot készített házilag, hagyományos desszertek jelentek meg náluk, mint például a mákos és diós kalács, hájas tészta lekvárral. Ezeket később felváltotta a bejgli, a zserbó és a mézeskalács.

Az asztal alatt zsomborban terményeket tároltak, abból kifolyólag, hogy jó termés legyen várható a következő évben. 50 év után a töltött káposzta az egyetlen családi étel, ami megmaradt a karácsonyi asztalnál. Manapság már ő is halat készít elsősorban. Adventi koszorú a családjánál nem volt gyakori kellék, ma már megjelenik náluk, bár nem ragaszkodnak a hagyományos gyertyaszínekhez. Szeretteivel örömmel elevenítik fel a betlehemi rigmusokat. Átörökíti a következő generációk számára a karácsony, és az ezzel járó ünnepkör szeretetteljes hagyományvilágát.

Alexandra kedves visszafogottsággal kezdett mesélni a családi tradíciókról. Kisgyermek korától fogva otthon süt édesanyjával, az iskola elvégzése után mindezt szeretné magasabb szinteken űzni. Az adventi időszakban az otthoni sürgés-forgás a többszörösére hatványozódik. Vannak öröklődő családi receptjeik. „ A mama zserbója felülmúlhatatlan.” Mézeskalács minden évben kerül az asztalra, gesztenyés bejgli kíséretében. Általában citromos hal a főfogás a karácsonyi asztalon.
Az adventi koszorút övező hagyományok már kikoptak a családjából, van koszorújuk, de minden évben más fazonú, más színű gyertyákkal. A családi összejövetelek teszik számára különlegesen fontossá az ünnepet. A gyertyagyújtások alkalmával nem feltétlenül készítenek fényképeket, de elképzelhetőnek tartja, hogy sokan háttértartalom nélkül, hóbortból szelfiznek a gyertyalángok mellett.

A hit fontos az ünnep szempontjából, de a családjában inkább az összetartozás miatt lényeges ez az esemény. Kimondottan ellenszenves neki az a vásárlási őrület, ami ilyenkor zajlik, bár szerinte ennek is van egyfajta varázsa, hiszen ami motiválja az embereket az mégiscsak a szeretet. Melodikussá teszik az ünnepet a kellemes karácsonyi dallamok, melyek közel állnak a szívéhez.
A szülők, nagyszülők jóvoltából örül annak, hogy lehetősége van megfigyelni a régi szokásokat.

Kitti szintén édesanyjával együtt szorgoskodik otthon elsősorban. Családi tradíciókkal, elmondása szerint, nem rendelkezik. Az adventi koszorújuk átlagos. Boltban vásárolják, nem készítik otthon, mert az túl komplikált, nehéz a hozzávalók beszerzése. A koszorú vásárlása során egy egyházmegyei alapítvány támogatása volt a céljuk, így a befolyt összeg reményeik szerint jó helyre fog kerülni. A fenyőfa megvételére nincs gondjuk, mivel régóta otthon nevelgetik őket. Hagyományos díszek kerülnek a fára, illetve szaloncukor, amit volt, hogy otthon készítettek el. Általános iskolás emlékei között dereng neki, hogy a kézműves foglalkozások során elkészített apróságok is néha felkerültek a fára.
Igyekszik nem beleolvadni a világba, nem követni a sokszor negatív kimenetelű divathullámokat, főleg ha a karácsonyról és az adventről van szó. Az ünnepi készülődésben, véleménye szerint, nem a vásárlások a legfontosabbak, hanem az az esemény, amiről régen szólt az ünnep, vagyis Jézus földi eljövetele. A családjában eltérnek az efféle vélemények.
Neki Isten adja az erőt embertársai szeretetéhez, egész évben aktív hitéletet él, templomba jár. A legnagyobb kincs az életében, hogy elfogadta a hit hívó szavát.
„Isten megmentette az életemet.”

A középiskolai tanulmányai során szomorú időszak következett az életében, elvesztette a barátait, konfliktusok záporoztak rá, s mindezt egy családi tragédia tetőzte. Úgy érezte nincs értelme az életének. A sok problémából a hitélet aktivizálása zökkentette ki.

„Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és megmentettelek.” (Zsoltárok könyve 81.8a) E sor forduló pontnak számított Kitti életében, megváltoztatta addigi nézeteit.

Szeretné, ha az év többi részében is béke lenne az emberek között, nem csak az ünnepek alkalmával akarna mindenki helyesen cselekedni. Úgy véli, hogy régen nem az ajándékok körül forgott a karácsony, és akkor mégis boldogabbak voltak az emberek, mint manapság. A hit fontosságát próbálja továbbvinni az életében.
Kortól és korszaktól függetlenül a hagyományok változhatnak, de a valódi értékeken nem fog az idő vasfoga.

Fényképek: www.o2hir.hu