A válasz az, hogy nem: akiktől irtózunk, akár mi magunk is lehetnénk. Akik szánalmat és szégyent keltenek dagasztják nekünk a kenyeret, vagy takarítják az utcáinkat hajnalonként, vagy pakolják a falakat, tisztítják a síneket, és még hosszan sorolhatnánk a különböző alulfizetett, perspektíváját vesztett, kilátástalan mókuskerékbe kényszerítő munkákat. Hogy néznénk ki mi magunk, ha végre kapnánk egy napnyi kimenőt abból a földi pokolból ami nem biztosítja a tisztességes megélhetésünket, és ami miatt az önbecsülésünkről is le kell mondanunk, annyira alantas és a társadalmi többség által megvetett tevékenység?Ma munkaalapú társadalomban élünk. A munka nemesíti a Nemzeti Együttműködés keményen dolgozó kisembereit – hiszen megélhetést nem biztosít nekik: nem csak az előbb felsorolt legalsó réteg, hanem a tanárok, kórházi dolgozók, köztisztviselők, tűzoltók, rendőrök, és így tovább, számára sem. Egyedül a kiszolgáltatottságunk közös – sajnos a szolidaritás vállalásunk már nem. Május 1-jén erről kell tehát beszélnünk: hogy miért jött létre ez az ünnep, mi volt az értelme, kiváltó oka, és mi lehetne a mostani értelme!