Gyerekkoromban karácsony előtt mindig készítettünk koszorút: vettünk mogyorót, szaloncukrot és mandarint, gyűjtöttünk tobozt. 

Szépen elrendeztünk mindent a koszorú körül. Egyforma színű gyertyákat vettünk és minden vasárnap este meggyújtottunk  1-et, 2-őt, 3-at majd 4-et. Persze néha lába kélt 1-1 szaloncukornak, ezt később pótoltuk. Milyen jó volt nézni a kis lángot, beszélgetni, vacsorázni, sütit készíteni. És persze karácsonyi zenéket hallgatni a rádióban. És mézeskalácsot sütni, díszíteni és a fehérjehabot a nózinkra kenni – erről persze senki sem készített fotót telefonnal és nem került fel a netre sem. Nem gondoltuk, hogy ez bárkinek is fontos lehet, rajtunk kívül persze. Mégis megmaradt az emlék – és vajon mi van a telefonnal percenknént készült “emlékekkel”? Azok hova kerülnek manapság és ki emlékszik rájuk valójában?

December 6-án pedig tele voltak a csizmáink mindenféle finomsággal. A télapó persze nemcsak otthon, hanem nagyszüleimnél is jött. Micsoda idők voltak! Hol voltak akkor még a novemberi plázás adventek, nem állt halmokban a csoki minden boltban, minden vásáron, senki sem posztolta a forralt borát az instagramra. Merthogy nem volt. De még telefon sem. Iwiw se. És tényleg a télapó hozta a csokikat meg a mogyorót!

Nem volt őrültek háza, embertömeg a boltokban. A nagymamák a piacon vettek diót és megsütötték a bejglit, nem boltban vették.

Gyermekkorom karácsony várása a fizikai jelenben zajlott, nem a facebookon. Senki sem volt idegbeteg, senki sem vett fel hitelt, nem kezdték el a Jingle bells-t játszani a rádiók már októberben.

És neked milyen lesz idén a karácsonyod? Szerintem csakis rajtad múlik, hogy részt veszel-e az őrületben, posztolgatsz a facebookra ahelyett, hogy élveznéd a pillanatot.