Ismerd meg a budapesti párt, akik körbeutazták a világot! | Pannonmagazin
Színes

Ismerd meg a budapesti párt, akik körbeutazták a világot!

A szerelmes pár már évek óta álmodozott róla, hogy egyszer majd a tettek mezejére lépnek, és világkörüli útra indulnak. A döntés nem véletlenül érlelődött bennük olyan sokat, hiszen a tervük megvalósításához fel kell adniuk az albérletüket, a munkahelyüket, és tulajdonképpen az egész addigi életüket. Az első fél évben Hollandiában éltek, ahol összegyűjtöttek annyi pénzt, ami elegendőnek bizonyult az első lépések megtételéhez. Azóta már számos helyen megfordultak, és azóta is úton vannak. Közös álmuk, hogy az időközben készített videófelvételekből elkészítsenek egy egészestés dokumentumfilmet. A kalandos utazásuk részleteit a Facebook oldalukon lehet nyomon követni videók, fotók, illetve írásos bejegyzések formájában.   

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB