Jobbik: a Fidesz az MSZP “kottájából játszik” | Pannonmagazin
Színes

Jobbik: a Fidesz az MSZP “kottájából játszik”

Gulyás Gergely, aki a Fidesz frakcióvezető-helyettese is, a Népszabadság ügyéről azt mondta: továbbra is úgy gondolják, a rendelkezésre álló információk alapján gazdasági döntés született, senki nem vitatta, sőt szombaton a tulajdonos is egyértelművé tette, hogy a lap több milliárd forintos veszteséget halmozott fel. “Ilyen értelemben ehhez az ügyhöz a kormánynak nincs köze” – fogalmazott.A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Fidesz egy elvesztett választás után nem a piac törvényeire hivatkozott, hanem “frissen ellenzékbe bukott pártként adófizetői pénzből követelt magának közszolgálati csatornát”. Akkor a Fidesz az “ő szájíze szerint sugárzó” közrádió, a Sajtóklub és a Magyar Nemzet vegzálása ellen is tiltakozott.Akkoriban még a szocialista Medgyessy Péter hivatkozott a piaci szabályokra azzal, hogy “akinek tévé kell, vegyen magának!” – idézte fel a Jobbik.A Jobbik szerint ma már az MSZP helyett a Fidesz szajkózza a piac törvényeit, mélyen eltitkolva, hogy “Habony Árpád gründolta médiájuk” sem a piaci reklámbevételekből él, hanem “adóforintok milliárdjait nyeli el a bugyuta kormánypropaganda sulykolása és más állami hirdetések célzott oda irányítása fejében” – álla az ellenzéki párt közleményében.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB