Keleti nyitás: magyar gyárak épülhetnek Ororszországban | Pannonmagazin
Színes

Keleti nyitás: magyar gyárak épülhetnek Ororszországban

Globális konfliktusok Szijjártó Péter szerint csak az erős transzatlanti és orosz együttműködéssel kezelhetők hatékonyan. “Ezért mi mindig örömmel figyeljük, ha Szergej Lavrov egy oldalon ül a tárgyalóasztalnál John Kerry amerikai külügyminiszterrel”. Erről tegnap orosz kollégájával folytatott tárgyalása után beszélt a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó – aki dolgozószobájában fogadta Szergej Lavrovot – arra figyelmeztetett, a nemzetközi jogon alapuló európai-orosz gazdasági kapcsolatok nélkül nincs versenyképesség-javulás Európában. A fejlődéshez ugyanis az orosz természeti erőforrások és az európai fejlett technológiák párosítására van szükség. A magyar külügyminiszter a tárgyalások ellenzőinek azt üzente, a megbeszélések “magyar, orosz és európai érdekeket” szolgáltak.Az uniós szankciókra utalva közölte, tavaly 47 százalékkal, az idén január óta 22 százalékkal csökkent a kereskedelem a két ország között, így összesen 4,5 milliárd dollárt veszítettek a magyar vállalkozások. “Ez egy olyan téma, amiről nem tehetünk” – hárított, majd azzal nyugtatott, fokozzák a regionális együttműködést, Kaluga, Kurszk és Szentpétervár megyékkel már megkötötték a szerződést, míg a Mordvin köztársasággal a jövő héten állapodnak meg az esetleges beruházásokról. Kiderült, hogy az uniós lehetőségeket figyelembe véve a magyar fél növelni akarja gazdasági jelenlétét, így Moszkvától néhány kilométerre az Eximbank hitelezésével magyar húsüzemet létesítenek. Tula megyében agrárüzemet fejlesztenének, a Richter gyógyszergyár pedig készen áll arra, hogy teljes gyártásba kezdjen Oroszországban. Kérdésre Szijjártó azt is elmondta: magyar cég is részt vehet az oroszországi labdarúgó-világbajnokság egyik stadionjának építésében.Ez “egy forró téma” – fogalmazott az energetikai kérdések kapcsán a magyar külügyminiszter. Arról panaszkodott, az EU nem tudja kikényszeríteni a tagállamoktól, hogy biztosítsák egymás energiabiztonságát, ezért Romániától és Horvátországtól nem is tudunk gázt vásárolni. De Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin elnök szerencsére már korábban megállapodott a gázbeszerzési szerződések meghosszabbításáról. Az MVM és a Roszatom együttműködése zökkenőmentes, a Paks2 beruházás pedig rendkívül fontos Magyarország versenyképessége szempontjából. Kedvező fejleménynek ítélte, hogy nemrég ismét összeült a NATO-Oroszország Tanács, hozzátéve, hasonló egyeztetésre lenne szükség a júliusi varsói NATO-csúcs előtt is.Lavrov azzal kezd, hogy nagyon konstruktív és bizalmas hangulatban zajlottak az egyeztetések, reggel az Országházban Orbán Viktor kormányfővel, majd Szijjártóval. Az uniós szankciókat ugyan nem hozta szóba az orosz diplomácia vezetője, ám azt hangsúlyozta, hogy a kétoldalú áruforgalom csökkenését meg kell állítani, ezért a jövőben is támogatni fogják a beruházási együttműködéseket. Elmondta, az olaj-, a gázipar és a paksi együttműködés kiemelten fontos az orosz félnek. Mint mondta, a megbeszélésen szó volt a migrációról, a terrorizmus elleni küzdelemről, az ukrán válságról és a NATO-Oroszország együttműködéséről is.Oroszország csak a saját erejére gondol, a szankcióknak politikai alapjuk van, még ha “egyes politikusok azt állítják is, hogy nem csak Ukrajna miatt vetették ki ezeket” – válaszolta a szankciókra vonatkozó kérdésre Lavrov, aki szerint Oroszország mindennel rendelkezik, ami az okozott nehézségek leküzdéséhez kell. Felidézte, hogy Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozatát, miszerint a minszki megállapodások végrehajtására lenne szükség ahhoz, hogy Oroszország és az EU ismét stratégiai partnerek legyenek. A megállapodásban foglaltaknak viszont Ukrajna nem tesz eleget, így Kijev miatt vannak mélyponton Moszkva és a Nyugat kapcsolatai. Szijjártó szerint Magyarország érdeke, hogy a minszki megállapodásban foglaltak teljesüljenek, azt viszont az Orbán-kormány nem fogadja el, hogy a szankciók meghosszabbításáról “fű alatt”, automatikusan döntsenek. Erről az EU legfőbb vezetőinek kell határozniuk.”Senkinek sem kell aggódnia” Lavrov budapesti látogatása miatt, “pláne nem a szövetségeseinknek”, hiszen mi sem aggódunk, hogy Putyin elnök Görögországba látogat, illetve hogy a franciák is meghívták őt. Szijjártó így utasította vissza a többször megfogalmazott kritikát, hogy Magyarország Moszkva trójai falova lenne Brüsszelben. Inkább azt a szemléletet látja veszélyesnek, hogy egy nagy országgal való együttműködés miatt bárkinek is magyarázkodnia kéne. Lavrov ezzel egyetértve kijelentette: nem tüzelni, hanem megnyugtatni kell a közvéleményt.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB