Kiss Tibi: Ha zenélek igazán élőnek érzem magam | Pannonmagazin
Film-TVProgramajánló

Kiss Tibi: Ha zenélek igazán élőnek érzem magam

A Lakástalkshow ma esti vendége a Quimby frontembere, Kiss Tibi, aki őszintén mesél családjáról, világhoz való hozzáállásáról, szakmájáról, valamint a VIASAT3 adásában elárulja azt is, mit jelent számára a zene.

Kiss Tibi saját bevallása szerint korábban hajlamos volt a depresszióra, önpusztító életet élt, ezért mára már nagyon figyel arra, hogy a negatív gondolatok ne határozzák meg a mindennapjait. A Lakástalkshow-ban elárulta, úgy véli, a hozzáállásunktól függ, hogyan éljük meg az életünket.

 „Arra figyelek oda, hogy az egészséges határnál többet ne szenvedjek egy negatív gondolatban, de megnézem magam benne, megvizsgálom picit a helyzetet, hogy milyen hatásokat ért el, sőt sokszor szükséges is, mert inspirálni tud egy ilyen dolog. Eszembe jut egy gondolat, lesz belőle pár sor, és ha más nem, ebből a rosszból lett egy refrén”

– mesélte Lovász Lászlónak.

A magánéletét is szereti intenzíven megélni, felvállalja az érzéseit. A vitás helyzetekben nem fél bocsánatot kérni, azt vallja, nem az a fontos, hogy ki a hibás, mert elnézést kérni akkor is jól esik, ha nem te vagy a felelős.

„Én szeretem az összeveszéseket, szeretem néha azt, hogy van feszültség, mozgás a kapcsolatban vagy kis durrogás. De ugyanakkor nagyon kellemes érzés bocsánatot kérni. Nem mindenki tudja, hogy ez milyen jó. Bocsánatot kérni egyáltalán nem nehéz, valószínűleg a saját egónkkal kell megharcolni, de tapasztaltam már sokszor, hogy ez milyen jó. Ha becsapom az ajtót, gyakorlatilag azonnal egy virágárus felé indulok el, öntudatlanul”

– vallott működéséről a ma esti Lakástalkshow-ban.

Sokat jár Ázsiába, főleg Thaiföldre, de nem tudna egész életében ott maradni. A nyugati kultúrkör, Európa annyira a részévé vált, hogy akármennyire is paradicsomi, egy idő után visszavágyik. Az összes kontinens közül Európát szereti a legjobban, Magyarország és Budapest számára egy igazi kincsesbánya. A zenélést sem tudná abbahagyni, maximum szüneteltetni, de végleg letenni nem lenne képes.

„Amikor megéreztem, hogy a muzsikának, a zene születésének milyen ereje van, az onnantól már nagyon nehezen enged el. Ilyenkor igazán élőnek érzem magam. Nem is vagyok a tudatában annak, hogy vagyok, hanem átlényegülök ebbe az energiába, ebbe a létezésbe”

– magyarázta lelkesedéssel a népszerű énekes.

Kiss Tibi úgy látja, fontos, hogy az embernek legyen egy kialakult világképe ahhoz, hogy bizonyos kérdésekre válaszolni tudjon, és ez fontos a gyerekvállalás terén is. Sokat beszélget fiával, aki annak ellenére, hogy még csak ötéves, már nagyon komoly kérdéseket tesz fel, például a halálról. A népszerű énekes Lovász Lászlónak elárulta, gyereknevelési kérdésekben gyakran ő is a szakirodalomhoz nyúl, de úgy gondolja, a legfontosabb, hogy az ember rendben legyen önmagával.

„Kell egy felelősség a gyerekvállaláshoz, de elsősorban szeretet kell, és hogy az ember legyen magával nagyjából rendben. Akkor nehéz, ha valaki nincs rendben magával”

–  jegyezte meg.

A zene az élőség abszolútuma, a létezésnek egy nagyon kellemes állapotát jelenti számára. Mikor kimegy a színpadra, meg kell feledkeznie a dolgokról, hogy ott lehessen. Ezt az állapotot elérni nem könnyű, meg kellett tanulnia.

Lakástalkshow minden héten hétfőtől csütörtökig késő este a VIASAT3-on.

 

Vékony Dorottya

Fotókredit: VIASAT3/Labancz Viktória

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB