Kocsis Máté sikítófrászt kapna ezen a kiállításon | Pannonmagazin
Színes

Kocsis Máté sikítófrászt kapna ezen a kiállításon

A FUJIFILM Magyarország Kft. támogatásával megvásárolt 100 darab egyszer használatos Quicksnap fényképezőgéppel felkértek hajléktalan, illetve hajléktalanságot megtapasztalt embereket, hogy fotózzák le Budapestet úgy, ahogyan ők látják.A résztvevők július elején egy hét leforgása alatt fényképeket készítettek Budapestről – a saját szemszögükből. Az elkészített fotók közül szakmai zsűri választja ki a legjobbakat, amelyeket augusztus 30-án a Budapest Pont kulturális és közösségi térben mutatnak be. A kiállítás látogatóinak szavazatai alapján a legjobb 12+1 alkotás a My Budapest jövő évi naptárába is bekerül.A nyertes fotók készítői emellett pénzjutalomban részesülnek, valamint a naptárak eladásából származó bevételből is a résztvevő művészeket támogatják.”Amikor először olvastam erről a nemzetközi kezdeményezésről, rögtön tudtam, hogy ezt itthon is meg kell valósítani. A fényképezőgépeket július 7-én osztottuk ki a projektben résztvevőknek. Sokan kérdezték tőlem, hogy mi a garancia arra, hogy ezeket visszahozzák egy hét után. Garancia nincs rá, de bízom abban, hogy minél több résztvevőtől visszakapjuk őket. Nemzetközi szinten pozitív tapasztalatok vannak, Sao Paulóban például 91, Londonban pedig 80 százalékos volt a fényképezőgépek leadási aránya. Szeretnénk elérni, hogy ez a nem mindennapi projekt minél több emberhez eljusson” – mondta Fekete Bernadett a My Budapest Photo Project projektfelelőse.A kampány sikeres megvalósításához támogatókat keresnek az adjukossze.hu weboldalon keresztül. A csaknem egy hónapos adománygyűjtő kampány alatt 600 000 forint összegyűjtése a cél, melyhez még hiányzik 236 000.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB